A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. szeptember 23. szombat - Budapest, Lámpás (VII. Dob u. 15.).


A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2010. december 18.-i TilosazÁ-s (Zappás) koncertről

   A koncert előtt kellett magunkról írni reklámcélból egy rövid ismertetőt, amiből mindenki tudja, miről is szól a Timur Lenk munkássága. Ebből idéznénk itt (is): "Dalaik [...] kimondják azt a nagy igazságot, hogy tizenhét vodka után minden ember egyenlő." Szokták mondani, hogy szövegösszefüggésből nem illik kiragadni dolgokat, most viszont mindenkit meg szeretnénk nyugtatni, hogy a fenti mondat így kiragadva is pontosan ugyanazt jelenti, mint visszahelyezve az eredeti szövegkörnyezetbe. Ráadásul megígértük a hírlevélben azt is, hogy a reklámcélú ismertetőben leírt dolgokból legalább egy dolgot be fogunk bizonyítani. Innestől valószínűleg ki lehet találni, a bizonyítás vajon melyik dologra vonatkozott. Nos, tizenhét vodka után ugye minden ember egyenlő, konkrétan a földdel egyenlő. Hálistennek értő közönségre találtunk, nem csak mi aljasultuk le, hanem mindenki, így nem tűnt fel nagyon, hogy a tételbizonyítással egybekötött zenei produkció kicsit elfajult.

   Pedig olyan szépen kezdődött. A Napfénypresszó alatt kis táncolás, óvatos iddogálás, kulturált műélvezet, szóval olyan kellemes, derűs klubhangulat. Ez nagyjából húsz perc alatt állt fejre, valamiért a közönség is kicserélődött eleve lealjasult egyedekre, a Timur Lenk koncert erős "Mutasdapinááááád!!" skandálással kezdődött és olyan ordítozással, hogy láttuk, itt hiába a hangosítás, hangerőben el leszünk nyomva. Lehet, hogy jobb is lett volna. Mivel későn kezdtünk, úgy döntöttünk, hogy egy kis alapozás nem árt. Sajnos mire mi jöttünk, az alap nagyon stabil és sok lett. Taki próbálta ugyan a karácsonyitimurlenkkoncert vonalat feszegetni, de akkor is többet ért volna el, ha egyszerűen karácsonyfaizzókkel tekeri körbe magát.
    "Hölgyeimé-suraim, a ...őőőő... -látszott, hogy Takinak már egy picit gondolkoznia kell, hogy hol is van pontosan- Timur Lenk ...őőőő... karácsonyi koncertje következik!" -így a felvezetés, ami után össznépi mulatságba torkollt a koncert. Vagy talán a káosz lenne a még megfelelőbb szó. A negyedik szám után Taki már kezdte keverni a sorokat, ezt remélhetőleg rajtunk kívül még nem sokan vették észre.

   Aztán elszabadult a pokol. "A Fricinek mosvana negyvenedik születésnapja, hagymá a Frigyesládát hozhassuk fel!". A Frigyesládában -amit négyen hoztak fel a színpadra- volt egy ránézésre ötliteres Unicumosüveg, meg még valami mellé, ha az Unicum nem ütne eléggé. Mindenki körbe lett kínálva, beleértve bennünket is. Innentől az amúgysem túl acélos produkció leeresztett, mint a falusi búcsú ugrálóvárja, ami mellől a legnagyobb buli közepén ellopják a kompresszort. De kit érdekel a minőség, ha BULI VAN! Hirtelen mindenkinek születés- vagy névnapja lett, az illetők feljöttek a színpadra, vagy legalább bemondatták, hogy névnapjuk van, kicsit ünnepelte őket mindenki, aki épp odafigyelt, majd össznépi ordítozás ("Mutasdapináááááád!") és ivás.

   A nagy mulatozás közepette nem biztos, hogy feltűnt, de most elmondjuk, hogy volt egy hivatalos vendégművészünk is (Fricit, a haverjait, a név- és születésnaposokat, mindazokat, akik épp a színpadon jártak és muszáj volt a mikrofonba énekelniük, valamint Violetta Művésznőt nem tekintjük annak, bár őt majdnem). Zsuzsi, aki egy szál hegedűvel végigtolta a konzervatóriumot, úgy döntött, kipróbálja magát alkoholos közegben is, nem csak mindig az a rohadt szimfonikus bagázs. Most szegény megtudhatta, milyen az, amikor magát sem hallja, semmi nem úgy van, ahogy meg lett beszélve, alapban nem fér el, ráadásul lökdösik közben a könyökét. Hát rakenról.

   Észrevehető volt, hogy a közönség fokozatosan részegedik, mert egyre homályosabban látszottak. Taki körülbelül huszadszor rúgta ki a dobból a neki nagyon útban levő mikrofont, érezte ő is, hogy utolsó számok ("MutasdapináááááÁÁÁd!!") kell, hogy következzenek. Ha valami utolsó falusi művházban lettünk volna és annak a rémült csirkének játszottunk volna, amelyik egyedüli élőlényként nem találta el a kijáratot, akkor is toltuk volna még. Utolsó szám. Még egy utolsó szám. Legutolsó szám. Ráadás utolsó szám. Egyszerűen nem tudtuk abbahagyni, úgy jártunk, mint a világ legerősebb gorillája, amelyik fel tud emelni egy akkora követ, hogy nem tudja letenni.
    Végül a fizika oldotta meg a problémát, Taki ellen a gravitáció győzött, hanyattesve felborított a dobból pár dolgot. Amikor pedig próbált felállni, mellérántott még egyetsmást, bármit is mond Arkhimédész, például egy cintányér-állvány nem az a közmondásos fix pont. Ez eléggé jelzésértékű volt ahhoz, hogy a hangosító is észrevegye és végre betegyen valami zenét.

   Tanulság az nincs. Karácsony, béke, szeretet, szesz. Reméljük, ti is jól éreztétek magatokat, ha egyáltalán éreztetek még valamit hajnalban.

« vissza