« vissza

... a 2005. november 18.-ai pilisszentiváni koncertről

   A Villa Negra nem híres lokál, folytatnánk a rögtön a második sorral, ezt a válogatott közönség létszámából szűrtük le. Persze nem is számítottunk másra. Dr. Peller hibátlan házibulikat szokott szervezni, nem volt ez másképp most sem, csak azt nem értjük, miért nevezi ezeket a bulikat következetesen fesztiválnak. Illetve sejtésünk van, de nem szeretnénk, hogy Dr. Peller nevét bármiféle korrupciós üggyel kapcsolatba hozzák, legalábbis amíg mi is benne vagyunk a buliban.
   Ja és persze a nem apácazárdaság is stimmel, hiába van pár kilométeres körzetben egy egész egyetem, valamiért a Dr. Peller szervezte buliknak biztosan nagyon istentagadó híre van, azért nem jönnek át sokan mulatni a teológiáról. Pedig itt aztán lehetne próbálkozni lélekmentéssel ezerrel. Vagy kipróbálni, mennyire nem lehetett egyszerű Otto Katz sorsa.

   Ahogy mentünk a Villa Negra felé a Zsámbék-Tinnye-Pilisszentiván útvonalon, egyre gyakoribbak lettek a pár fős, térképpel és zseblámpával felszerelt bóklászó csapatok, amik a franc tudja, mit csináltak éjszaka a hidegben. Több tippünk is volt, a legreménykedőbb szerint ezek jönnek a Timur Lenk koncertre. A legrosszindulatúbb szerint pedig ezek teológus gólyák, akik Istent keresik és akiket a felsőbbévesek szopatnak -hasonlóan az ipari tanulók nikkeltalpas félhomálymérő-hozatásához- és még nem mondták meg nekik, hogy nem itt van elásva Tinnye és Pilisszentiván között.

   Nem tudjuk még most sem, hogy a zseblámpás fiataok mit csináltak, egy biztos, hogy nem a koncertre jöttek. Ennek persze megvolt az az előnye, hogy a Villa Negrában mondhatni ideális menniységű ember volt, sem túl sok, sem túl kevés. Ezt szeretjük. A hangosítás is profi, ezt is szeretjük. Pultban minden földi jó, beleértve ebbe a bögyös pultoslányt, ezt egyenesen imádjuk. Minden adva volt hát, hogy ebből egy jó koncert legyen, amivel mi is elégedettek leszünk.

   És tulajdonképpen az is lett. A "tulajdonképpen" pedig... nem tudjuk, a közönség mit vett észre belőle, de mindvégig volt egy kis zavaró körülmény, hasonlatosan ahhoz, mint amikor kefélés közben az alsó szomszéd folyamatosan felkopog. Lehet alkalmazkodni a ritmushoz, de az önfeledt varázs mindenképpen odalesz. Ebben az esetben a szomszédot Bárkányi képviselte, aki valószínűleg extra elismerésre vágyott, ezért próbálta meg újból azt a tréfát, hogy ismét használhatatlanra issza magát.
   De most csak közepes sikerrel. Azt az állapotot mindenesetre sikerült elérnie, hogy bizonytalanságban tartson minket. Amikor pedig ehhez Taki is hozzátette a maga részét, úgy jártunk, mint az egyszeri magyar állampolgár: két nagy párt között választhattunk. Némi vállvonás után ki ehhez csatlakozott, ki ahhoz, éppen csak árkokat nem ástunk.

   Ettől az apróságtól elkintve az orgazmus összejött, bár a végén az a fröcskölős rész kicsit ványadtra sikerült. Nem baj, ha másnap nem ébredünk rémült sikollyal arra, kivel (vagy inkább mivel) jöttünk össze, később újra meg lehet próbálni, legfeljebb megfogadjuk, hogy soha többet nem iszunk fatalistán vetjük magunkat a végzet elé.

« vissza