« vissza

... a 2005. február 25.-ei Fészek Klubos koncertről.

   Érdekes koncert volt ez, nehéz értékelni. Bár voltak megszokott elemek, mégis a hely szelleme (genius loci, hogy legalább itt tűnjünk kultúrembereknek, ha már egyébként nem vagyunk azok) és főleg a hely fizikája kicsit csavartak az ügyön.

   Fészek Klub. Ahol a művészek mindig megjelennek. A bejáratnál kívülről Endrődi István karikatúrái (mármint amiket ő rajzolt) és Ludas Matyi-illusztrációi fogadják az embert, belül pedig egy olyan portás, akitől azt várja az ember, hogy azonnal kibassza, mert nem öltönyben-nyakkendőben jött, szóval halvány Rajnák- és Ifipark-utánérzés. Ruhatár is van, a meglehetősen kisméretű pincében pedig meghitt hangulat, amit nagyban elősegít, hogy nem arctalan alkalmazottak tömegei fogadják a vendéget, hanem egyetlen ember, aki mindennel foglakozik, a kiszolgálástól kezdve a technika kezeléséig, emiatt gyakorlatilag egyikre sem jut ideje.

   Fészek Klub. Legendás hely, ahol az ember meghatottságát csak fokozza, ha belegondol, hogy abban a fotelben ült valaha mondjuk Gobbi Hilda, amibe ő most éppen belefingott. És a színpadon, amire úgy kellett rázippelni magunkat (érted, .ZIP, nemcsak kultúremberek vagyunk, hanem modern, okos fiatalok is) biztosan szerepelt már Kazal László is hasonlóan malac kuplékat énekelve, amiket mi is készültünk előadni, csak mi némileg modernebb hangszerelésben.
   Meghatottságunkat csak kicsit csökkentette, hogy azonnal láttuk, itt most nem a hangminőségről fog szólni a koncert. A keverőerősítő ugyanis Taki mikrofonjával vagy halk volt, vagy gerjedt. A másikkal még úgy-ahogy elbírt volna, viszont azon Totya meg Fisher próbáltak egyszerre harcolni, mert harmadik mikrofon nem volt. Illetve volt, csak nem működött. Amikor ezt szóvá tettük, a főember két kiszolgálás között a dolgot sajnálatosnak nevezte, de látszott, hogy ennél többet nem óhajt tenni. Meg egyáltalán egy kis bunker az egész helyiség, itt nem lehet csodákat tenni.
   Viszont közönségileg jól el voltunk látva, köszönjük. Valaki meg is jegyezte, hogy ugye tudunk mi teltházas koncertet csinálni, csak elég kicsi házat kell választani.

   Fészek Klub. Az összetartozás, a barátság, az együvé tartozás szimbóluma. Ennek jegyében gyorsan megbeszéltük, ki melyik lábán és hol áll, hogy tartja a kezét és a hangszert, hogy ne üssük ki azonnal egymás szemét vagy döfjük egymást vesén. És rajt, mert majd gyorsan abba kell hagyni, mert utánunk jön valami gitáros ember, aki miatt egyébként komoly alkudozások folytak, mert nem szerettünk volna miatta nyolckor kezdeni. Nagy nehezen sikerült is megbeszélni a tíz óra környékét, aztán - mivel ezt az ígéretét a szervezőember elegánsan elfelejtette, csak neki kellett állni mihama. Hiába, ez itt a

   Fészek Klub. Ahol így azonnal bele is kóstoltunk a művészvilág nehézségeibe, a kultúrát is csak emberek csinálják, akik ugyanúgy esznek, ugyanúgy szarnak, meg ugyanúgy basszák át az ember fejét, mint egy maszek kőműves. Ezt már csak azért is mondjuk, mert utánunk a gitáros (aki miatt az egész kavarás volt) nem akart jönni, helyette vetítőről ment a Red Hot Chili Peppers, ezért pedig nem kellett volna idegeskedni, hogy késésben vagyunk.
   Ha eddig az jött volna le, hogy ez egy szar koncert volt, mi őszintén kijelentjük, hogy nem. Lévén mi is művészek, azt szeretjük, ha flottul megy minden és ezrek tapsolnak kifogástalan teljesítményünkhöz. Csak azért fintorgunk és nevezzük műhaldoklás közepette gyengécskének a bulit, mert volt egy ember, aki nem felállva tapsolt, nem érdekes, hogy az a jegyszedő.

   A többi viszont a szokásos volt, azaz a szokásos szar hangzással és a szokásos kis botlásokkal eljutottunk a második legeslegutolsó számig, majd Taki -mivel művész volna, akit géppuskával sem lehet leküldeni a színpadról- bejelentette a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik stb. legutolsó számot is annak ellenére, hogy már látszott, hogy komoly tájékozódási problémái vannak.

   Fészek Klub. A legjobb előadásnak is vége szakad egyszer. A szarnak úgyszintén, legfeljebb utána kissé halványabb a taps. De tulajdonképpen ez nem is fontos. A hangulat, az érzés, meg főleg a tudat, hogy itt nem az izzadságszagú tökéletességre törekvés van. Ide azért jön le az ember, hogy Lear királyt meg III. Richárdot lássa meztelen seggel, csontrészegen imbolyogni, ami ugyanolyan szórakoztató, csak másképp. Mi persze megint fordítva csináltuk, itt kezdtünk.
   De leszünk mi még a Nemzetiben, ha másképp nem, hát mint birnami erdő.

« vissza