« vissza

... a 2003. december 20-dikai szobi koncertről

   Már a kezdés is bonyolult volt. Majdnem nem lett, de aztán mégis. Megbeszéltük, hogy ez az időpont mindenkinek jó. Aztán mégse jó, de mégis jó. De mégse. De mégis. Végül egy ködös estén elindultunk Szob felé, mert az jó lesz mindenkinek, de legfőképp Jetinek, aki szervezte a koncertet.

   Ezen az estén sokat megértettünk Jeti lelkéből. Még azt az irdatlan hülyeséget is, hogy megházasodott. Amiért tunképp a koncert keletkezett, mert egyébként sok értelme nem volt az egésznek.
   Szóval Jeti lelke. Ezek az észak-magyarországi vidékek elég érdekesek, olyan térképről lemenős fílinggel jár az autózás, pláne este, sötétben, még plánébb ködben. Homályba burkolózó városkák, falvak, az üres főutcán lemondóan himbálózik a trombitát fújó világítós angyalka. Az elvileg országos rádióadók recsegve elhalkulnak, helyüket átadva a legalább négy különböző frekvencián bejövő Rock FM-nek, ami erőltetetten vidám "ahojtye, koprníííkiiii, reszpeklivou szlutáková csitrnádcaty csaszu"-szerűséggel köszönti a hallgatót. Végső döfésként a mobiltelefonra is jön egy üzenet, melyben a szolgáltató megköszöni az addigi igénybevételt és reményét fejezi ki a mielőbbi viszontlátásra.

   Szob nemcsak a szörpről híres (bár lehet, hogy azt is már Tajvanon gyártják), hanem a Herfli Sörözőről is, amit a tulajáról mindenki csak Ottóként ismer. Ez kissé megnehezíti a tájékozódást is, mert a "Megmondanák, merre van az Ottó?" kérdésre nem mindenki kapcsol rögtön, jobb esetben viszakérdeznek, hogy a Gyula haverjáról, a Tót Ottóról van-e szó. Javasolnánk a máshol ugyan használt, de mindkét helyen ugyanannyira jogos elnevezést: Vendéglő a Világ Végén.

   De aztán el lehet jutni egy hangulatos, többszintes, érdekes helyre, ami egyébként koncertre tökéletesen alkalmatlan, mivel sehol nincs benne három egybefüggő üres négyzetméter. Kivéve a galériát, amin kizárólag az együttes fér el. Most megtudtuk, milyen érzés lehetett volna Júliának, ha az erkélyével szemben másfél méterre egy tűzfal lett volna. Hiába domborít szegény, Rómeó lent a nyakát kitekerve udvarol egy darabig, aztán amikor végképp begörcsöl a nyaka, lemondóan hazamegy, betesz valami mulatóst és bulizik.

   Az látszott, hogy itt nemigen lesz táncolás, mivel közönség se nagyon volt. Hát akkor egy próba. Miután faragtunk egy biztosítékot az énekerősítőbe, nekiáltunk a teljesen aszinkron koncertnek. Ez azt jelenti, hogy az együttes és a közönség (kb. 10 ember) között teljes volt az összhang hiánya. Mi söröztünk, mulattunk, elvoltunk, a közönség is elvolt, tőlünk nagyjából függetlenül.
   Váratlanul fotózni kezdtek bennünket, ez nem volt zavaró, tudtuk, hogy a fényképes körözés leghamarabb másnap lép érvénybe, addig meg szakállt növesztünk. Az együttesek éltető eleme, a visszajelzés pedig elmaradt, ismét bebizonyosodott, hogy meg kellene tanulni pár oldszkúl rokkszámot, Led Zeppelint, ilyesmit, maximum egy-két GreenDay, aztán amikor a Timur Lenk nem jön be, felvenni a bőrjakót és elénekelni, hogy Kölyköd voltam, innen pedig már sima az út a mulatóshoz és a bulizáshoz.

   Jót próbáltunk, na, higiénikus volt ez. A közönség meg udvariasan kivárta, amíg vége lett a koncertnek, aztán betett valami mulatóst és bulizott.

« vissza