« vissza

... a 2003. november 7-dikei gödrös koncertről

   Úttörők vagyunk mi, fasza gyerekek, Jááárnak helyettünk a fogaskerekek. Semmi nem lehetett volna nyilvánvalóbb, mint hogy ezt a koncertet kihasználjuk, hogy elsüssük azt az olcsó és elcsépelt poént, hogy úttörőkként adjuk elő magunkat, hogy mondhassunk mindenféle munkásmozgalmi okosságot, hogy ebből okuljon a koncerten megjelenő ifjúság is, hogy milyen is volt annakidején, hogy most ők is kapjanak egy kicsit ebből a fílingből, hogy.
   Kicsit azért elméláztunk, hogy megengedjük-e magunknak az úttörőséget, ilyenkor mindenki ezzel poénkodik, ha nincs szerencsénk, a Gödörben négy úttörőcsapat is felléphet, az meg már kicsit sok a jóból. Meg többek között már Sas József is számos alkalomból elsütötte ezt a bohóságot a Mikroszkóp Színpadon, nem volna muszáj nekünk is addig süllyedni. De aztán úgy határoztunk, hogy bevállalósak leszünk, mi már az utánérzés utánérzését fogjuk előadni, ha valakinek meg nem tetszik, az hallgasson Mozartot a Zeneakadémián.

   Taki teljesen be volt kattanva. Ugye a Bëlgára biztosan sokan bejönnek, ezért gyorsan kellene kezdeni, még mielőtt szétoszlanak az emberek. Szóval gyorsan kellene kezdeni a Bëlga után és addig sem kellene berúgni. Mert ha a Bëlga befejezi, akkor azonnal kezdeni kellene, és nem kéne sokat inni, hogy azonnal tudjunk kezdeni, magyarázta korsó sörökkel a kezében. Annyira aggódott, hogy nem vette észre, hogy a Bëlga befejezte és át kellene vedlenie.

   Sikeresen bemutattuk a régi idők úttörőmozgalmainak szinte minden aspektusát, volt, amit direkt, volt, amit nem. Ez utóbbiból volt a több. Ugye az ember anno felkészült a versmondásra, annak nyilvános megköszönésére, milyen faszán tanulságos és előremutató is volt a látogatás a téesz kocahizlaldájában, ilyesmire, aztán semmi nem úgy sült el, ahogy kellett volna. Most sem, régen basztunk el ennyi mindent. Taki a nagy sietségben (és fáradtságban), hogy pörögjön a műsor, a jóelőre, hosszas melóval kiagyalt, frappáns, logikus satöbbi összekötőszövegekből többször is sikeresen szabott és mixelt valami teljesen érdekeset.
   Aztán kezdte elfelejteni a dalszövegeket is. Aztán kezdte elfelejteni, milyen számaink vannak egyáltalán. Végül -mielőtt még elkezdett volna kudarcba fulladni a koncert- őszinte, kőkemény úttörőbecsülettel bevallotta, hogy nem tudja folytatni, ez volt az utolsó szám, szevasztok.

   Talán a közönségnek ebből az egész görcsölésből nem sok minden jött le. A problémákon elegánsan átléptünk, mint a munkaversenyen, amikor még a 100% sem jön össze, de a kis füzetkében a 68%-ot gyorsan lehet korrigálni 168%-ra és minden oké. Úgysem fog senki utánaszámolni, megvolt-e minden egyes dobütés, meg akkord, illetve ha meg is volt, nem lett-e selejtes. Az összhatás a lényeg, az meg úgy festett, stimmelt, hála a kapitalista keverőembernek, aki nagyot alkotott, legalábbis kívülről. Belülről meg lehet, hogy amúgy is mindegy lett volna.

   Amúgy meg rendben volt minden, mint egy flott csapatgyűlésen, ahol ugyan a zászló nem balról jön be, hanem középről, hanyattesik a dobos, rossz magaviselet miatt a fél banda felkerül a szégyentáblára, de mindegy, úgyis az a lényeg, hogy meghalt Brezsnyev és itt a rakendroll.

« vissza