A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. szeptember 23. szombat - Budapest, Lámpás (VII. Dob u. 15.).


A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2003. szeptember 19-dikei gödrös koncertről

   Diszkrét polgári szórakozás. Régi vágyunk teljesült most, de nem használtuk ki kellőképp. Erről majd később.

   Mivel eleve a szervezésbe is keveredett politika (az apróhírekben -2003. 09. 23- ez elolvasható), folytatnánk picit ezt a vonalat. A szórakozás polgári volta első olvasatban úgy értendő, hogy ugye a helyszín, a Nemzeti Gödör eleve a polgári kormány munkája folytán alakult ki. Így lett ez a központi helyszín a polgárok kedvelt (?) szórakozóhelye. A polgáriság másfelől pedig a kulturált szabadidő-eltöltés szinonimájaként értelmezendő.

   Szigorúan közölték velünk, hogy szigorúan fél kilenckor kezdeni kell. És szigorúan tízkor befejezni. Az időpontok jelentőségével nem voltunk teljesen tisztában, ezért kényelmesen odakeveredtünk (keveregtünk, Janó majd megbolondult, mire letalált a parkolóba), örültünk egymásnak, sört rendeltünk, miegymás. Aztán jött a keverőember, hogy kicsit noszogasson bennünket. Ránézett a basszuserősítőnek szánt Vermonára, majd megérdezte, hogy van-e basszuserősítőnk.
   Mutattuk neki, hogy disziz etvasz (külföldi volt az ember), ő csak a fejét rázta és megkérdezte, hogy ha ő hoz, az jó lesz-e nekünk. Néztünk egymásra bután, aztán bólintottunk, hogy persze. Ilyen sem történt még velünk. Diszkrét polgári segítőkészség a diszkrét polgári hangzás érdekében, bravó.

   Az alap az volt, hogy Janó szerzett pár focistamezt. A hozzá költött filozófia pedig az volt, hogy ugye mi nem tudunk zenélni, ezért nem is kapunk érte sok pénzt. Magyarországon jelenleg van egy foglalkozás, ami nem ilyen, azaz minimális hozzáértéssel is lehet marha nagy pénzeket akasztani, ez pedig a foci. Mi tehát most kombináljuk a kettőt, hátha jönnek majd a mindenféle kereskedelmi tévéktől a közvetítés jogáért, mert ez több, mint foci és több, mint egy koncert. Persze lehet ez is olyan, mint a tízezer forintot érő Trabant, amire ha veszünk új gumit negyvenezerért, rögtön akár húszezret is ér.

   Beálltunk a kezdőkörbe és elhangzott a sípszó. Fisher személyében volt bíró is, aki rögtön ki is oszthatott volna magának egy piros lapot, amiért fél percig nem jött rá, a szép új tűzoltós nóta melyik két akkordból is áll. Aztán végig ez ment, tényleg sikerült átvenni a magyar foci színvonalát, borzasztóakat hibáztunk, aztán ezeket a hibákat gőzerővel kentük egymásra. A közönség pedig mindezt derűs megértéssel fogadta, talán mert nem kellett érte fizetni.

   Azám, a közönség. Az is korrekt polgári volt. Mindenki szépen leült a velünk szemben levő lépcsősorra és onnan nézett. Taki dilije, a táncolás csak diszkrét polgári méretekben volt jelen. Egy nagyszerű eset kivételével, a Száncsán Barbira hirtelen lerohant egy srác és iszonyú pogót csapott, már vártuk a hátraszaltót. Aztán visszarohant a haverjai közé, nagy tapsot kapott, a többiek pedig a "nem ismerjük ezt az embert" arckifejezéssel húzódtak tőle távolabb. A koncert végefelé egy idősödő pár is ott röhögött előttünk, állítólag a muki végigvideózta a koncertet.

   A szigorú időrend értelmére nem jöttünk rá mindadig, amíg oda nem jött a technikus, hogy kicsit halkabban, mert már jönnek a feljelentések. A régi vágyunk pedig, hogy Budapest szívében üvöltsük a Meridien hotelnek, hogy kurva anyád, Száncsán Barbi, szintén teljesült, de meg kell mondanunk, Taki a rádióbarát változatot adta elő.
   Legvégül még sikerült kikönyörögni, hogy tegyék be a Szükségem van rád-ot, slusszpoénnak nagyon jó volt. Kezdjük úgy érezni, ez a félrészegen megírt, ordenáré szövegű, lopott és kompúterrel két óra alatt összerakott zenéjű szám lassan túlnő rajtunk. De nem is baj, legalább hagyunk magunk után az utókorra valaki korrekt polgári zenét.

« vissza