« vissza

... a 2003 március 21-ei, RS9-es jubileumi koncertről

   Felvezetőként kiszivárogtatnánk a Timur Lenk belső levelezéséből a következő részletet.

   "Háát, félve említem, mivel senkire nem akarom erőltetni a magos művészetet, mertmivelhogy tunképp erről mán ugye meggyött a hírlevél is a listára, lévén hogy én forwardoltam oda, hogy hát ugye izé, hát hogy pénteken ippeg Timur-koncert lesz pénteken az ebszolut belvárosi RS9 Kávézóban...
   Tán csak még annyit tennék hozzá, hogy a hely teljesen korrupt, akarommondani korrekt, a sör ócsó és jó, a buli teljesen a mi szervezésünk, nincsenek nagydarab, mosolytalan kidobók, lesz vendégünk is, egy kis kiváló Shadows-utánérző surfzenekar, és a belépés is minösszesen 4 kila, és hát tunképp a lényeg, hogy épp ezelőtt 10 évvel lépett fel először egy Timur Lenk nevű zenekar a Szeged-alsóvárosi Mátyás Vendéglőben. A Mátyás ezt követően hamarosan örökre bezárt, mink meg még mindig itten vagyunk, merthogy a világ alapvetően igazságtalan, mint tuggyuk."

   Fergetegesen jó hangulatú, fergetegesen érdekes, egyben fergetegesen fos koncert volt ez. A Crazy Dynamos eleve megalapozta a hangulatot, ránézésre nem lehett eldönteni, hogy mit is fognak játszani, pl. a basszusgitárosról rögtön Dzsoni, a Dunakanyar legjobb gitárosa jutott eszünkbe. De aztán erőből ment a Shadows-stíl, időnként Johnny Cash is csuklott erősen.

   Alapvetően egy kis helyiségben kellett játszani, ami ismerős volt, viszont a szervező többször jött aggódva, hogy halkabban, mert a lakók izé..., ez már kevésbé volt ismerős. Ejha, mondtuk, igen éles hallású lakók lehetnek, a pincéből, per sacc egy méter födémen keresztül is zavarja őket, de hát jó. A Crazy Dynamos dobosától Janó elkérte a seprűket és nekiindult a Timur Lenk jubileumi unplugged koncertje. Ez volt egyébként a fergeteges érdekesség, mármint hogy kvázi bedugatlan. A felvezetőben említett párhuzamot kezdésként még megfejeltük azzal, hogy ugye akkor csak a Mátyást zárták be, most már Irakot bombázzák, a húszéves jubileumunkra minimum egy közepes atombomba dukál majd, de lehet, hogy beérjük egy kisebb ökológiai katasztrófával is.

   A fergetegesen jó hangulatot pontosan afasz tuggya, hogy mi okozta, de az volt kétségtelenül. A számok között mindenesetre folyamatosan nagyon barmok voltunk, felhasználva egyrészt a "minden számunk a szerelemről szól" témakörét, másrészt a Szalacsi Sándor-életművet. "Ez a számunk is a szerelemről fog szólni... teccikérteni? Harminc... háromszázezer litérnyi tenger partján, ahogy kivonnyuk a bárpultbúl a zojjektumokat." Fisher egyszer komolyan belepancsolt ebbe az egyöntetű képbe, megkérdezve Takit, hogy mi az a nyivész, amiből az erdőben ezer van. Merthogy a Tangóban elhangzik, hogy "Az élet egy nagy erdő, ezernyi vész". Taki arca ponttá zsugorodott, a többiek is összementek, mint borotvahab a sparhelton.

   Valószínűleg ez volt az a pont, ahonnan bekövetkezett az ereszkedés, pedig nemigen volt honnan. Legyünk valamenyire objektívek: ha valaki ezt a koncertet magnón hallgatja végig, biztosan megállapítja, hogy először csak tehetségtelen amatőrök próbálkoznak ezzel-azzal, később aztán a folyamat szép lassan részeg hangszerrombolássá fajul. Hm, ez nem is rossz ötlet, belekezdünk a direkt koncertek végére, széttörésre szánt olcsó, műanyag vagy puhafa hangszerek gyártásába, amik itt-ott be is lennének fűrészelve, hogy könnyebben törjenek, illetve ott, ahol kell. Écát nem lenyúlni, hé!

   Összefoglalva: köszönjük mindenkinek, nagggyon fasza vót, ennél méltóbban nem is lehetett volna megünepelni a szülinapunkat, mint a Mátyásos időket szinte maradéktalanul visszaidéző, boldog részegségbe süllyedt macskazenével. Csak ott nem fogyott ki a sör.

« vissza