« vissza

... a 2002. október 5-i szőnyi koncertről

   Ez a koncert a zene mellett még sok minden másról is szólt. A szervezésről, a nagyvonalúságról, a szereplési vágyról. Könnyen lehet, hogy fórumozás lesz a vége pro és kontra érvekkel, magyarázatokkal, mindegy, érdekes lesz.

   A Gödört nem volt nehéz megtalálni, bár az eleve sokat sejtető volt, hogy amikor tájékozódásképp megkérdeztünk egy helyi polgárt, hogy hol is van a Gödör, a válasz némi töprengés után az volt, hogy "a Gödör... hát ha arról van szó, amelyik már régen bezárt, az ott van odébb, a magtárban."
   Szerencse, hogy őt kérdeztük meg, mert aztán mást már nem nagyon láttunk az utcán. Az is érdekes volt, hogy Csabi, aki szervezte a koncertet, eddig minden ilyes eseménynél kitörő örömmel jósolta, hogy "baze, ezren lesznek, széttépik a helyiséget, a konkurrens zenekar fuvolása meghallgat beneteket, aztán széttöri és beolvasztja a pikuláját!" ésatöbbi, most a haját túrva csak annyit mondott, hogy "...hajjaj...hajjaj...", igaz, most ő volt a a tulaj.

   Leballagva a Gödörbe egy egész kulturált kis helyet találtunk, színpaddal, világítással, mindennel, csak a mikrofonállványok hiányoztak. Ez okozott némi zavart, de aztán a technikusnak kinevezett srác kerített valahonnan kettőt, meg egyet lehetett rögtönözni egy megbúvó kertinapernyő-nyélből.
   Ja, a közönség is hiányzott, mondjuk ez kevésbé okozott zavart, az utóbbi időben ezt egész megszoktuk. Malackáék (mert velük együtt léptünk fel) kissé aggódtak, hogy mi lesz itt, mikor zenéljenek, kezdjenek-e hangolni satöbbi, mi nagyjából azt válaszoltuk, hogy ha ránk hallgattok, akkor azt csináltok, amit akartok, csak ne túl későn. Várakoztunk szorgosan, közben a társtulaj tartotta mindenkiben a lelket, hogy a tízhúszas busszal majd biztos jönnek sokan.
   Aztán tízhúsz elmúlt, de jószerével senki. Ja, hogy tízhúszkor indul...! Telt-múlt az idő, de a közönség csak nem akart tódulni, még vártunk egy kicsit, hátha csak lerobban a tízhúszas busz, ami a tömegeket hozza, de amikor elmúlt a hipotetikus javítási idő is, a Malacka és a Taho belecsapott a lecsóba.

   Az utolsó emlékünk róluk eléggé kásás volt, ezért most nagyon jól szórakoztunk. Helyre számok, mívesen köcsög összekötő szövegek, és amivel mi végképp nem rendelkezünk, egy meg hát énekesnő. "Igor mondja Szerjózsának, Jó szar film a Baljós árnyak"-szerű szünetkitöltő kétsorosok, satöbbi.

   Eztán jöttek a szervezési érdekességek, utólag valószínűleg Hercule Poirot sem tudná már kinyomozni, ki kivel mit beszélt meg és ezt hogyan adta tovább a többieknek, magyarul hogy az
- először a Malacka, aztán mi,
- először a Malacka egy darabig, aztán mi teljes műsor, majd Malacka vissza ameddig akar
- először a Malacka, aztán mi, aztán ismét Malacka, aztán ismét mi
- fentiek tetszőleges kombinációi
közül ki melyik szcenárióról tud, ehhez képest pedig melyik fog lezajlani.

   Ennekokáért egyszer csak Taki -aki a jelek szerint felette alkalmasnak tartotta az alkalmat a visszavágásra Ludasos koncertért, ahol a Malacka zavart el bennünket a színpadról stílusosan a malac faszára- felugrott és harcosan elkezdte molesztálni a Malackát, hogy mennyenek mán onnat. Sógor -aki azt hitte, hogy a Malackáék még visszajönnek- ehhez bőszen asszisztált, a Malackások az ötödik legutolsó szám után pedig csak néztek, hogy azt a két hátralevő számot meg miért nem tudjuk már kivárni. De azért lejöttek.

   A Timur Lenk Takitól és Sógortól különböző részei kicsit csodálkoztak, hogy most mi is van, de hát jóvan, munkára, az a bruttó tíz ember nagyon jó közönség volt a Malackának, nekünk is biztosan nagyon jók lesznek. És tényleg, nekünk is örültek nagyon, annak ellenére, hogy Taki a kezdeti negyedóra pörgés után szinte mindent a "most egy szép szerelmes dal következik" szöveggel konferált fel.
   Pedig az indítás jó volt a közérthetőséget mint vezérfonalat felvállalni készülő felütéssel, de aztán Taki -az elfogyasztott szeszmennyiség miatt teljesen közérthetően- ezt a vonalat felcserélte az előbb idézett közérthetőre. Nem is igen álltunk elő az új számainkkal, ilyenkor Taki memóriájában a perpektíva kicsit eltorzul, a még Zsámbékról származó ősnóták is friss fejlesztésnek tűnnek neki, vagy valami ilyesmi lehet az oka, hogy még a Skála Kópét is felkonferálja, mint szép szerelmes dalt.
   El is lavíroztunk egy darabig, a közönség tombolt, aztán egyszercsak jöttek a Malackások oldalról, hogy mennyünkmá, mert ők jönnének, vagy maraggyunk, de akkor ők mennének. Mi van...? Nem mi vagyunk végig...? Tombolt az értetlenség, aztán az győzött, hogy a Sógor másnap reggelre sakkozni ígérte magát, mentünk a fenébe.

   Szóval nem volt ez annyira rossz koncert, a fő dicséret viszont vitán felül a közönséget illeti, ami erősen csökkentett létszámmal is annyira jó hangulatot tudott produkálni, hogy két együttes majdnem összeveszett rajta.

« vissza