« vissza

... a 2007. október 11. szegedi, Apostolok Tanyájás koncertről
Képek »

   Ismét Apostolok Tanyája. A kedélyes vikingnél, aki az első alkalommal lebaszta a biztosítékot, vajon ismét kibasszuk-e a biztosítékot? Még mindig kémcsőből isszák a bort, vagy sikerült poharat szerezni, nem kell a gyakorlóiskola kémiaszertárát lelejmolni? Milyen lesz a vendégegyüttes? A szegedi fellépésre tekintettel nagyon leszünk részegek, vagy kibaszottul? Megannyi válaszra váró, kínzó kérdés, amelyek közül legalább egyre, az ivásra vonatkozóra szinte azonnal tudtunk válaszolni. Ezután persze azonnal adódott a válasz a vendégegyüttessel kapcsolatos, illetve a világegyetemben felmerülő bármely más kérdésre is, miszerint ki a szart érdekel?
   Kezdéskor Fisher és Totya még hiányzott

   Egyébként ez volt az a koncert, ami úgy kezdődött még kezdés előtt, hogy Taki -biztos, ami biztos- felhívta Fishert, akiről tudta, hogy az utóbbi időben kicsit szétszórt.
- Na. Merre jársz?
- Ööö... otthon vagyok, miért?
- Otthon, bazmeg? Minjárt kezdődik a koncert!
- ...Mi...? Koncert...? Hát nem szerda van...?

   de hát lásd fent, meg azért a praktikum is dolgozott, ha mindenkit összevárunk, nem biztos, hogy egyáltalán el tudjuk kezdeni a koncertet, mert addigra a korábban érkező együttestagok merev részegek lesznek. Nagyon azért nem csúszott meg a szervezés, az első szám közepére mindenki beérkezett, aztán hajrá.

   Sokszor mondtuk már, hogy Szegedre nosztalgiázni megyünk, meg hogy Szegeden minden olyan, mint régen, de ennek lehet egy másik olvasata is, hogy Szegeden simán megállt az idő. Lehet persze, hogy csak a bölcsészhallgatók ugyanolyanok, tekintet nélkül korszakra, rezsimre, bármire és emiatt néznek ki ugyanúgy a hangulatkarbantartó egységek, mint akárhány éve, mert ugyanazt a típusú közönséget kell kiszolgálják. Kicsit más a neve, kicsit máshol van, kicsit tök más a tulaj meg a kocsmáros/pincér, de ugyanúgy néz ki, ugyanazokat árulják ugyanúgy vizezve. Ami nem, az könyörtelenül elbukik. Jó, persze, vannak próbálkozások, néha egészen hosszantartóak is, főleg ha valami mainstream dizsire vagy tuctucra épül a hely, de az nyáron ugyanúgy letérdel, mint az összes többi, mert mindenki elmegy a picsába a Balatonra, csak ezeknek jóval nagyobb a fenntartási költségük, mert a bútorzat nem lomtalanításkor lett összeszedve és a hangosítást sem az együttesek hozzák.

   De nincs ezzel baj. Mi nem tuctuczenekar vagyunk, ráadásul ide mi is azért jövünk, hogy ugyanazt érezzük, mint anno, amikor mi voltunk az ifjakból álló köcsög zenekar és a mi zenénkre ivott mindenki. Kicsit öregebben, kicsit dagadtabban, lassan mi leszünk a Nagy Öregek, akik megpróbálnak ugyanolyan bulit csinálni, mint régen. Egyelőre a jelek szerint ez sikerül is, reméljük, nem érjük a lovecrafti Nagy Öreg státuszt, amikor kimegyünk a színpadra és mindenki azonnal szörnyethal, de legalábbis meggajdul és élete végéig kizárólag sörösüvegek összekocogtatásával képes kommunikálni. De ezt majd úgyis észrevesszük, ha másból nem, a meghívások ritkulásából.

   Ja, a koncert? Az biztos jó volt, mert nem nagyon emlékszünk rá.

« vissza