« vissza

... a 2007. február 9.-ei kuplungos koncertről

   Az ötödik kuplungos koncert, ezzel egyértelműen rekordot állítottunk fel mi is, a Kuplung is, egy kivétellel legkésőbb a harmadik koncert után az összes helyet bezárták, ahol játszottunk. Szóval a Kuplung jól tartja magát, bár már keringenek hírek valami Király utcai új irodaházról. Egyelőre persze nem fenyegeti az abszolút csúcstartó Vekker 12 koncertjét, azokat a koncerteket azóta is emlegetjük, nem mindig pozitív értelemben, viszont ebből a szempontból a Kuplung abszolút győztes hundertprocentes elégedettségi aránnyal.

   Szóval Bálint-nap környéke, és mivel a Timur Lenk már jó ideje nem írt új számot, természetszerűleg a zenén kívül valami mással kell feldobni a koncertet. Például valami ötlettel. Eléggé adottnak tűnt, hogy minden számunk a szerelemről szóljon, ennek számos előnye lett volna, péládául hogy ezt már gyakorlottan tudjuk előadni, ráadásul ha Taki koncert közben elhajlik, akkor mindig ez ugrik be neki, így nem lesz menet közben témaváltás, mint már oly sokszor.
   De hát a faszt érdekli ez a nyüves szerelem, ezt meghagyjuk az ártatlan fiataloknak, mi már jól tudjuk, hogy a szerelem elmúlik, az ember előbb-utóbb felmerül a pinából és ismét rájön, hogy sör is van a világon, ez pedig okvetlenül veszekedéshez vezet. Szóljon tehát ez a koncert a gyűlöletről. Egy PANC (politically absolutely not correct) koncert, ahol az elbaszás az elbaszás, nem pedig zeneileg félreérthető egyéni önkifejezés.

   A kezdés előtti készülődés is szép volt, rendes hangosítóemberünk végre rájött arra, hogy teljesen fölösleges felidegesítenie magát azon, hogy hétre odarendel bennünket, hogy legyen idő beállni, mi meg nem vagyunk ott, mert úgyis minek. Egyszer kipróbáltuk, nem jött össze se neki, se nekünk, csak a macera van vele, hagyjuk hát a picsába. Azért még basztattuk egy kicsit, hogy kimérte-e a nagydob helyét, hogy pont lambdanegyedre essen a szinusztételtől, egészen jól fogadta, csak mosolyogva célozgatott arra, hogy most direkt a mi koncertünkre nem mélynyomó-processzort meg wobblert vett, hanem kalasnyikovot. Jelentőségteljesen felszerelt egy kamerát is, amire végképp legyintettünk, zsarolóknak nem engedünk.

   "Szevasztok! Utálunk benneteket!"-adtuk meg a felütést. A kezdeti meghökkenés eltartott vagy tíz másodpercig, utána mindenki boldogan vett részt az össznépi utálatban. Utáltuk a zenét, utáltuk a sört, utáltuk a közönséget és utáltuk egymást. A számok egytől egyig a gyűlöletről szóltak. Taki kicsit meg is keveredett, de miután közöltük vele, hogy ez az, amit nagyon utálunk benne, megemberelte magát és rendesen, szívből kezdett utálni mindent és mindenkit.

  Ó, jesz. Mindenki bekaphatja. A Király halott. És ez így van jól.

« vissza