« vissza

... a 2006. augusztus 25.-ei csongrádi és a 2006. szeptember 3.-ai balatonszemesi koncertről

   Két koncert, egy eset. A német krimik egyik elbaszott típusa (amit mellékesen valószínűleg Amerikából loptak, lásd Petrocelli, még lásdabb Perry Mason - jó, Della Streettől tekintsünk el) címének parafrazeálása nem ok nélkül való. Mint két krimiepizód, bár ezekre (mármint a két férfi, egy esetekre) tulajdonképpen a fene sem emlékszik, de pl. két egymástól távolabb eső Columbo-részben simán lehet ugyanaz a faszi a gyilkos, csak egyik esetben filmmogult, a másikban meg mondjuk dohánygyárost játszik.

   Nézzük a tényeket. Igazi krimibe illő helyzet. Adott két koncert. Két hasonlóság van köztük, az egyik az, hogy mindkettő gólyatáborban zajlik. És mindkettőn mi lépünk fel. A másik hasonlóságot majd később. Lehetne mondani, hogy ez rögtön két hasonlóság, de ugye pl. két Kojak-epizódra sem mondjuk, hogy azért tökegyformák, mert mindkettőben Kojak a főszereplő.

   Az egyik koncert a gólyatábor első napján van, a másik az utolsón. Az egyiken erősen megismertetik a gólyákkal a Timur Lenk életművét, a másikon nem. Az egyik sátorban van, a másik kőépületben. Az egyiken sokan vannak kezdéskor, a másikon nem. Az egyiken jó a hangosítás, a másikon kevésbé jó. Hercule Poirotnak való feladat volna kideríteni, hogy vajon miért végződik mindkét koncert úgy, hogy a főgólyák (akik meghívtak) gratulálnak, milyen nagyszerű koncert volt ez, míg a gólyák maguk csendes távolléttel protestálnak. Vagy -hogy maradjunk stílszerűek- valószínűleg egy sorozatgyilkos áldozataivá lesznek. Vagy sok külön-külön dolgozó gyilkoséi. Vagy egymást gyilkolják meg. Vagy kollektív öngyilkosságot követnek el. Vagy mit tudjuk mi.

   Pedig azt kell mondjuk, hogy egészen jól hoztuk önmagunk, Taki pedig egyenesen felülmúlta önmagát. Mi csak néztük, ahogy -hálistennek csak szinte- meghal a színpadon. Dicséretre méltó volt, mint egy oscar-díjas színbész epizódszerepe egy amúgy B-kategóriás filmben, de sajnos ugye ettől még nem biztos, hogy bejön a közönség. Vagy -mint a mi esetünkben- hogy kimegy. De most stabilan kimentek, bejött a papírforma, ezzel nem volt probléma.

   A rejtélyt tovább fokozza, hogy a többéves tapasztalat ellenére miért hívnak meg mindig újra bennünket, de ezt nem érezzük feladatunknak kideríteni. Az, hogy mi miért is megyünk el tulajdonképp, tudjuk, de nem áruljuk el, legyen nekünk is egy titkunk, amire csak mi tudjuk a választ. Vagy legalábbis úgy teszünk, mintha tudnánk.

« vissza