« vissza

... a 2005. december. 31.-ei BNV-s koncertről.
Képek »

    Ha valaki kételkedne benne, hogy a Timur Lenk egyik műfaji meghatározása, a "lakodalmas punk" nem teljesen fedi a valóságot, most tanúkkal és fényképekkel tudjuk bizonyítani (már ha kapunk, mert ígéret van, de a bizonyíték még hiányzik), hogy pedig de. Szilveszteri lagzi a Timur Lenkkel, gondoljatok csak bele, szóval nincs igaza annak, aki azt állította, hogy az az után a jelenet után, amiben Gerhard feltolta az íróasztalfiókot Grete picsájába és miközben kúrta, az ütemre ki-bejáró fiókból kente a szart Grete hátára, az egész nemzetközi pornóipar megállt, hogy kész, vége, nincs több perverzió. De van.

   Mi pedig ezzel a koncerttel felértünk a rakendroll csúcsára, együtt emlegethetjük magunkat a Rolling Stonessal (sajnos még egy kicsit tornáznunk kell, hogy a Stones is együtt emlegesse magát velünk), akik szintén nem mondták semmire, hogy nem, csak épp teljesíthetetlen feltételeket szabtak. Egyszer estek csak pofára, amikor jött hozzájuk egy kis karcsiszemüveges köcsög, hogy a Start Me Up-ot el szeretné kérni valami vindóz nevű program reklámkampányához. A Stonesnak nagyon nem fűlt a foga a dologhoz, mondták, hogy semmi akadálya, x millió dollár (x egy kibaszott nagy szám), mert tudták, hogy nincs ember, aki ezt kifizesse. A kis karcsiszemüveges köcsög gondolkodott egy pillanatig, majd azt mondta, hogy jó.

   Öt feleséget kellett meggyőzni, hogy mondjon le a másként tervezett szilveszterről, de sikerült. Fel is öltöztünk mindannyian vőfélynek, ha már egyszer lagzi, megszültünk pár visszafogott csujogatót, pl..

Köszöncsük mostan gyorsan a menyasszonyt
Aki mostan gyorsan férjhez megyen nagyon.
Aztat mongyuk neki, hogy legyen jó feleség
Legyen mindig az asztalon jó gőzölgő ebéd
Meg pina.

   mint utólag kiderült, feleslegesen, de ez legyen a legnagyobb baj, és hadrendbe álltunk.

   A lagzi a BNV területén volt, amikor kiszálltunk, majdnem azonnal elmentünk haza. A földszinti nagyteremben már vígan nyomta egy roma zenekar, a mellettünk megálló furgonból épp akkor özönlött ki egy család, apuka volt vagy száztíz kiló, bent a teremben kb. százötven ülőhely. Bazmeg, ha itt nekikezdünk, öt, nem, két percen belül halottak vagyunk. De aztán némi nyomozás után kiderült, hogy ez nem az a buli. Kb. tíz perc tétova mászkálás után a legszimpatikusabb csapat beismerte, hogy ők azok, akik meghívtak bennünket, hurrá, sör, sör, bepakolás, sör.

   A közönség ideális volt, kivéve az örömszülőket, akik rémült csirkeként tömörültek egy sarki asztalnál, érezve, hogy a fiatalok nem éppen az ő ízlésüknek megfelelő csapattal húzatják a talpalávalót. Mi kicsit aggódtunk, hogy nem lesz-e balhé, de a vőlegény megnyugtatott bennünket, hogy az örömszülők legfeljebb majd elmennek haza, amikor látják, hogy most olyasmi következik, amit nem akarnak látni, ha nem akarják teljesen felborulni hagyni csemetéikről esetleg még megmaradt idealista képüket.
   Hát nosza, akkor ereszdelahajamat. A tényleg lagziszerűbb dolgainkkal kezdtük, Ki Megpróbál Szeretni, A Szíve Bajba Kerül meg ilyesmi, aztán az addigra mocsokrészeg táraság elkezdte követelni a Száncsán Barbit és elszabadult a kis pokol.

   Azért csak kicsi, mert ugyan az örömszülők addigra tényleg leléceltek, viszont egy nagy rakás óvodáskorú is csápolt nekünk és -lévén mi is megértő szülők- nem akartuk, hogy másnap a jelenlevő már házas pároknak hosszan kelljen otthon magyarázni a csemetéknek, mi is az a "lófasz", meg " kurva anyád" és hogy ez miért csak ott és akkor volt vicces. De legalább oktattunk, Dörti megtanította a gyermekeknek a metálvillát (kéz magasra tartva, középső- és gyűrűsujj behajlítva, mutató- és kisujj előremeresztve, hüvelykujj ahogy sikerül), akik lelkesen villáztak is nekünk. Ezen felbuzdulva Fisher is próbálkozott a metálpinával (metálvilla mindkét kézzel, majd a jobb és bal kéz mutató- és hüvelykujja összeérint, ezzel formázva meg az obligát deltoidot), de valamiért kisebb sikert aratott, pedig ő őszintén szerette volna, ha másnap csak szükség lenne otthon egy kis felvilágosításra.
   Szóval a kölkök miatt nem csujogattunk, próbáltunk ugyan elővenni a gyermekbarátabbakat, de rá kellett jönünk, hogy nem készültünk eggyel sem. Na nem baj, ettől még szerettek bennnünket, sőt talán ha csujogatunk, akkor szerettek volna bennünket kevésbé.

    Mi nagyon meg voltunk elégedve, a közönség úgyszintén. Amikor pedig pontban éjfélkor már magnóról feldübörgött az "Ez egy igen-igen kemény, kemény világ", elégedetten bólogattunk mindeféle szeszekkel körbebástyázva, hogy ilyen jaffa szilveszteri lagziban is régen voltunk. Főnök, a következőre is minket hívj meg, légyszíves.

« vissza