« vissza

... a 2003. augusztus 27-dikei körös-torki koncertről

   Próbálkozás a szegediek emlékeinek regenerálására. Az előző koncert tapasztalatain okulva megmondtuk a Lajosnak, intézze el, hogy a koncert napján ne legyen semmiféle focimeccs. Legalábbis komolyabb. Vagy ne közvetítse a tévé. Ez sikerült is neki, ezért koncertkezdéskor a színpad előtt legalább húsz ember várta a Timur Lenket. Meg húsz a háttérben. Előttünk a Tegyük Fel Hogy nevű együttes kicsit nehezen ment le, mert a rajongók cédét akartak tőlük venni, meg beszélgetni, meg mindenféle. Hiába no, a hegedűs csajok mindig is sikertényezőnek számítottak. Aztán csak feljutottunk, hangolás, pisi-kaki, nosza.

   Az alaphanghoz mindenképpen hozzátartozik, hogy valami bulin ismeretlen tettesek betették a Szükségem van rád -ot, ami azonnal zajos sikert aratott. Állítólag rákattant a számra a SZOTE-klubból is valaki, nem beszélve a lokális Rádió 88 emberéről, aki szintén le akarta adni, persze a ...ööö... szókimondóbb részek kisípolásával. Mindezek után állandóan ezt követelték tőlünk, kisebbfajta csalódást okozva kénytelenek voltunk bevallani, hogy mi ezt élőben nem tudjuk eljátszani. Merthogy eredetileg is pléjbekk-számnak csináltuk.
   Azért a legvégén előadtuk, megvolt nekik az alap, mi szorgosan tátogtunk, előadva mindazt a halál keveset, amire az amúgy is minimál koreográfiából csak emlékeztünk. Ilyen őrjöngést valószínűleg semelyik fiúcsapat nem kapott még pályafutása során (persze ehhez a megállapításhoz a létszámarányos őrületet kell alapul venni). A koncert többi része alapvetően a végkifejletig vezető hosszú útnak volt tekinthető. Mintha a saját előzenekarunk lettünk volna. Nem rossz, nem rossz, örülnek nekünk, meg minden, de azért jöjjön már a lényeg, a mutasd a pinád.

   A szegedi koncertek egyébként szinte mindig a nosztalgiáról szólnak. Abból a szempontból legalábbis, hogy az új számaink meglehetősen lanyha fogadtatásra találnak, az együttes kollektív emlékezetének legmélyebb bugyraiba kell lemerülni és onnan előtúrni mindent, amit annakidején Szegeden csak játszottunk. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy Szeged a hagyományok mindenre elszánt őrizője.
   Többen megkérdeztek bennünket, mikor jövünk Szegedre ismét. Akkor csak hümmögtünk, nem akarván megsérteni senkit, de most elmondjuk a lényeget. Mert Szeged a hagyományok mindenre elszánt őrizője, azért. "Hagyomány" alatt most azt értjük, hogy akkoriban egy láda sör elég volt, hogy elmenjünk valahova zenélni, ezt a tarifát tartottuk is jó darabig, de aztán elszaladt az infláció. Viszont Szegedre valamiért még mindig csak egy láda sörért akarnak meghívni bennünket. Mondjuk üzletileg ezt meg lehet érteni, de hadd ne mi hozzuk magunkkal a fizetős közönséget vagy az egyetem kulturális titkárságát segélyt osztani.

   Feszegettük a jó kis retro-koncertet, szerettük a dolgot, köszönet mindazoknak a lelkes rajongóinknak, akik már régen voltak gólyák, de eljöttek meghallgatni bennünket. Így az idősebb korosztály egy kis szigetet képezett a kempingben, amit a gólyák valamiért diszkréten elkerültek, csak a háttérből figyelték, mi a jóisten ez.

   Kaptunk szakmai elismerést is, az utánunk jövő Ez Gáz egyik tagja félsavanyúan közölte velünk, hogy "öröm lesz utánatok fellépni". Pedig ők jól felkészültek, már két hegedűs csajjal tolultak. Ezen nekünk is el kellene gondolkodnunk egyszer.

« vissza