« vissza

... a 2002. augusztus 23-i öthalmi koncertről

   Kijózanítás. Elkapattuk már magunkat, na. Lassan kedtük azt hinni, hogy ha már ilyen ritkán koncertezünk, akkor legalább ezeken a ritka koncerteken minden flottul megy. Oké, az emberben fel-feltámad a gyanú, hogy ez nem mindig lesz így, ráadásul JATE BTK-s gólyatáborra ez hatványozottan érvényes, voltunk mi már itt koncerten, de azért az optimizmus még pislákolt.

   Siettünk, ugyanis megkértek bennünket, hogy nyolcra legyünk ott, mert a helyi tévé készít velünk interjút, aztán zene, de hama. Taki indulás előtt még vett egy kis felest, mert fogorvostól jött és kellett a fájdalomcsillapító. Padlógáz, közben több telefon Janótól meg Dörtitől, hogy megyünk-e már, mert hát ugye az illendőség, meg a média, meg minden.

   Füstölgő gumikkal futottunk be nyolc előtt tíz perccel, kikommandóztunk a kocsiból, aztán közölték velünk, hogy kicsit csúszni fog a program, fél tizenegykor kellene kezdeni. Instant lassulás. Most mi a fasz legyen? Addig nagyon be fogunk rúgni. Hát mindegy. Ültünk ott több mint három órát, már nagyon tele volt a faszunk az egésszel, kínunkban a gólyák által meghagyott, kihűlt virslit zabáltuk (Taki meghatározása szerint leginkább a velúrtisztító cipőkenőcsre emlékeztetett az íze), iszogattunk. Jeti, aki lázasnak érezte magát, Taki gyógytanácsára hallgatva bevette magát a büfébe és felesezett, a negyediknél vettük észre, hogy mit csinál.

   Elhangzott az interjú is, valamennyire poénos volt, majd leadják egyszer valahol, vagy nem. Közben megállapítottuk, hogy aki esetleg az állástalan bölcsészek túltermelése miatt aggódik, feleslegesen teszi. A főgólyákon és a beérkező városiakon kívül kívül kb. harminc embert lehetett fel- és eltűnés közben megszámolni. Tizenegy tájt nyugtatgattak bennünket, hogy mindjárt jön a hangosítás is, pedig akkor már nem is voltunk idegesek.

   Háromnegyed tizenkettőkor egy megroskadt, kedvetlen öregemberekből álló csapat állt neki a zenélésnek. Nem volt rossz, közben fiatalodtunk is valamennyit, de azért annál a bruttó harminc-negyven embernél (beleértve ebbe a büfében tartózkodókat is) kissé többre számítottunk. Taki nem ismételte meg régi önmagát annyiban, hogy nem lógott a fika az orrából, viszont a számszövegekre emlékezése jelentősen csökkent, az összekötő szövegei pedig egyre uniformizáltabbak lettek ("Következő számunk következik, ami arról szól, hogy..." <első két sor>). Sógor pedig kínjában a teliholdra hivatkozott a meglepően magas elbaszásszám miatt. Jeti meglepően jól bírta magát, csak hazafelé dőlt ki.

   Szóval koncertnek éppen nem volt rossz -igaz, jó se-, csak a körítés, csak azt tudnánk feledni.

« vissza