« vissza

... a 2002. augusztus 4-i Szigetes koncertről

   Örömmámor közelg. És eljöve. Nem volt hiába a készülődés, a számírás, nem folyt el hiába a sok sör. Űberkirály volt.
   Írtunk összekötő szövegeket is, Taki pedig úgy gondolta, hogy el is mondja mindet. Meg profin megtanulja az új számok szövegeit. És csak keveset fog inni. "Bízzatok bennem, menni fog ez" - mondta, mi pedig kifejtettük neki, hogy ennél még az "Örökké szeretni foglak" is hitelesebben cseng.

   Ahogy a koncertet közvetlenül megelőző EstFM-es interjúban kifejtettük, a Timur Lenknél nyú díl van több körön. Maga az interjú, amit Nesta csinált Takival és Sógorral, meglepően kerekre sikerült, sajnos pont ez volt az a rádiószereplés, amiről nem csináltunk felvételt. Pedig Nesta valami érthetetlen okból (ha csak azt a valószínűtlen esetet nem vesszük, hogy kedvel bennünket és valamennyire követi munkásságunkat) képben is volt velünk kapcsolatban.
   Ebben az interjúban elvi alapvetésként az hangzott el, hogy eddig megpróbáltunk zenénkkel a hallgatóság füleire hatni, megpróbáltuk szövegeinkkel az értelmükre hatni, legutóbb a Szigeten megpróbáltuk a táncunkkal a szemükre hatni, egyik sem jött be, még mindig nem vagyunk híresek és főképp gazdagok. Ezért most utolsó próbálkozásként megpróbálunk a lelkükre hatni a valláson keresztül. Ezen ideológiaváltási folyamat lényegi levezetése ilymódon fogalmazódott meg a rádióban:
"Nesta: - Aha, szóval tézis, antitézis...
Taki: - ...protézis."

   Hat különféle vallás képviselője jelent meg személyünkben a színpadon és kezdetét vette az ökumenikus Timurlenktisztelet, aminek során példabeszédekkel bizonyítottuk, hogy minden vallásnak egy a gyökere. Ezt az egy gyökeret most itt megmondanánk, hogy mi, mert Taki rendre lefelejtette a példabeszédek végéről: "HA RÁNK HALLGATTOK, AZT CSINÁLTOK, AMIT AKARTOK!"

   Nagyon kerek kis műsor volt, szépen gyűltek is az emberek, és nem mind volt a mi közvetlen ismerősünk. Sőt, ha a közvetetteket is beszámítjuk, akkor sem. Kívülről nézve nem tudjuk, milyen volt, belülről azért volt időnként némi zavar, a második számban Fisher rabbi gitárja annyira elhangolódott, hogy Dörti-Lao-ce lesújtó pillantásától kísérve kénytelen volt hangológépet keresni.
   Janó csak Fishert hallotta a kontrollban, ezért szegény időnként ütemet fordított, Dörti pedig úgy elbaszta a Népdal bevezető szólóját, hogy bekönnyeztünk mindannyian. De ez szinte mellékes is volt, a számok közt örömmel basztattuk egymást, söröztünk, cigiztünk, nagyon jó volt a hangulat, igazi vallási népünnepéllyé nőtte ki magát a műsor, James Brown bekaphassa.
   Nagyjából időre be is fejeztük a műsort, bár Taki gondatlanul utolsóelőtti számnak hagyta meg a Kultúr-reppet, nem is sikerült neki flottul előadnia. Igaz, ebben egyáltalán nem is bíztunk. Megdicsőülve távoztunk a színpadról, magunkkal vive annak a pár port rúgó fiatalnak az emlékét, akik kórusban üvöltötték valamikor a koncert közepetáján, hogy "Nagy-szín-pad! Nagy-szín-pad!", és amiben ráadásul teljesen igazuk is volt.

   Jövőre veletek ugyanitt a nagyszínpadon.

« vissza