« vissza

... a 2000. szeptember 23-i Vekker-koncertről

   Kellemes méretű közönség, kellemes méretű koncert, kellemes méretű együttesszintű berúgás. A profi hangzást és profi zenélést leszámítva (azok ugyanis most nem voltak) tökéletes hangulatbuli volt. Végre. Már kezdtünk megijedni, hogy ezentúl mindig szépen és jól fogunk szólni, aztán vége is a boldog amatőr időknek. De nem, mindenki fellélegezhetett, tudunk mi még olyat produkálni, mint valaha a szegedi Mandlerben.

   Valószínűleg az enyhén csöpörgős időjárás akadályozta meg, hogy telezuhanjon a Vekker emberekkel, mert arra gondolni sem merünk, hogy a Pesti Estben meghirdetett felolvasóest riasztott el a legelszántabbakon kívül mindenkit. Pedig a hangulati megalapozás tökéletesen sikerült, szar művekben mindig is nagyon otthon voltunk. Koncert közben az alapozás már a falak emelésében folytatódott, a habarcshoz a söröket különösebb tolongás nélkül be lehetett szerezni, ez külön öröm volt. Volt ott egy fényképezőgépes ember is, aki állítólag a Népszabadságtól érkezett, mi nagyon örültünk, hogy nem hangfelvevős készülékkel jött. Villogtatott is az ember szorgosan, közben végigröhögte a koncertet.
    Azaz csak félig, mert a szünetben eltávozott, ezt jól tette, a szinte hagyományosnak mondható szünet utáni meredek teljesítményzuhanást már nem hallhatta. A már hagyományosnak tekinthető Vekkeres koncertet már hagyományosnak tekinthető végleges berúgással hagytuk abba. A Timur Lenk M.G. alternatív tánczenekar (ezt a Taki többször bemondta) koncertje boldog delíriumban ért véget. Hagyományosan.

   Aztán a hétfői Népszabadság Budapest mellékletében megjelent egy cikk (Trencsényi Zoltán - Helyszíni szemle: Vekker időmúlató). Idéznénk a slusszpoén előtti mondatot: "Az óraszentély pontosan egy esztendővel ezelőtt nyitott a Pál Utcai Fiúk koncertjével, azóta mindennaposak a Herfli Davidson, a Tengs Lengs, a Timur Lenk és a többi jó nevű blueszenekar fellépései." Hát, számunkra a műfaji kategorizálás szabályai soha nem voltak teljesen tiszták, mindenesetre igen köszönjük, hogy a másfél számnyi ideillő repertoárunkkal a Herfli Davidsonnal együtt a magyar blues királyai közé soroltattunk. El is határoztuk, hogy ha legközelebb fellépünk, meghívjuk őket mint vendégzenekart, hátha a nagy klasszikus bluesszámok között a Sajtot evett Józsikát is elfújják.
    Érdemes volt ezért küzdeni.

« vissza