« vissza

... a 2000. június 30-i Vekker-koncertről

   Kellemes kis koncert, felvezetésként szülinapi bulival indítva, majd a koncert végéig tartó kis csavar, végül mélylélektani búvárkodás. Hm. Nem is rossz, bár a freudi elemzést nem mi követtük el, mi az alanyai voltunk.

   A szülinapi bulit a Taki kolléganője rendezte magának a Vekkerben, ezért Taki megkért bennünket, hogy -mivel az esemény többé-kevésbé zártkörű- ne jelenjünk meg túl hamar. Ennél egyszerűbben teljesíthető kívánsága nem is lehetett volna. Összegyűltünk a Sógornál, nyíltak a sörök, kedélyesen eltréfálkoztunk, aztán mikor a Taki telefonált, hogy mosmá mennyünk má, de izibe má, akkor gyorsan még két kört megittunk, majd némi tökölés után másfél óra elteltével felszedelőzködtünk. Menet közben Janónak megcsörrent a telefonja, Taki érdeklődött, hogy ő hol tart, ő ugyanis Szegedről indult. Janó kapásból közölte, hogy most hagyta el Kecskemétet, szóval mindjárt jön. Szar poén volt, mindenesetre arra jó, hogy a Taki teljesen kétségbeessen, szinte látszott, ahogy lemondóan a féldecis pohárka után nyúl.

   Aztán befutottunk, bepakoltunk, némi sörrendelési pauza után neki is álltunk. Gondoltuk, hogy most kicsit csavarunk a dolgon és az utolsó számmal indítunk, aztán következik az utolsó előtti, stb., a többit tessék otthon levezetni. Illetve még egy kis szünet, felszolgálták a tortát, ami egy piros autót formázott, kályhaezüstszínű ablakokkal, tetejébe szúrva egy mini tűzijáték, úgy nézett ki, mint egy elbaszott gőzmozdony.

   A koncert egyébként a szokásos mederben folyt, csak éppen visszafelé, bár mi ezt személyesen nem tudtuk követni, azaz a sört nem tudtuk visszaköpni a korsóba, ráadásul sajnos az idő haladtával nem is lettünk egyre józanabbak. Taki bejelentette a szünet utáni első számot, ami után a szokásos fordulópontot magával hozó szünet következett. A fordulópont nyilván a zenekar egyelőre középméretű leépülését jelentette, ami már csak súlyosbodni tudott.
    Ezt némiképp ellentételezte a hangulat növekedése, bár messze nem teljesértékűen. Rögtön a szünet előtti utolsó számnál érződött, hogy kissé mintha elhangolódtak volna a gitárok, az énekesnek kissé elment volna a hangja, a dob pedig enyhén önállósította volna magát. A koncert elejefelé pedig már annyira elszállt a csapat, hogy már mindenféle közismert dallamokba is belekezdtünk, igaz, csak pár taktus erejéig, ugyanis általában nem tudtuk, hogyan is van tovább. De ez senkit nem zavart igazán. A legelső szám után nagy nehezen sikerült magunkat elszakítani a hangszerektől és mentünk a pulthoz sörért.

   Ekkor taposott a lelkünkbe Pepe, aki enyhe dülöngélések közepette megkérdezte, mi a fenéért voltak ezek a népszerűséghajhászó zenedarabkák, amiket egyébként minden kezdő cserkész és úttörő rockzenekar előad? Ráadásul -és szerinte ez volt a roppant súlyos eltévelyedés- miért gondoltuk mindezt komolyan? Fisher menten letagadta a dolgot, mondván, hogy ez nem igaz, mi csak tréfálkoztunk ilymódon. Pepe legyintett és balra el, mi meg álltunk ott bután, mennyire vesébe látó rajongója van az együttesnek.
   Ezúton szeretnénk bocsánatot kérni élesszemű és -eszű kritikusunktól: mi azt tényleg komolyan gondoltuk. Csak a kivitelezés sikerült igen kevéssé, de az már más tészta. Ja, és nem ígérjük, hogy még egyszer nem lesz ilyen. Hehe.

« vissza