« vissza

...az 1999. augusztus 14-i Szigeti koncertről

   Most aztán megmutattuk! Egész összefüggően mentünk fel a színpadra, aztán csak egy kicsit szétcsúszva jöttünk le. Végre profi volt a hangosítás, lehetett érteni a szöveget, nagyon el sem toltuk az egészet. Meg voltunk elégedve magunkkal is meg a közönséggel is. Ha egy órával később lépünk fel, tömeg lett volna. Utánunk ui. egy meglehetősen jellegtelen karibi jellegű banda tolult, akik ráadásul rengeteget problémáztak a beállással meg a zenéléssel egyaránt. Pl. a dobosuk aggódott, hogy az egyszem kongájának a Dolby Surroundja nem szól tökéletesen, ezen elgörcsöltek egy negyedórácskát. Több számot újrakezdtek, mert nem volt az igazi az énekes mozgása, stb. Ráadásul nem lehetett megállapítani, milyen nyelven énekelnek. Érzésem szerint Franciaországba emigrált kubaiak lehettek, akik próbáltak angolul emberkedni. Na hagyjuk.

   Azért is nagy volt az öröm, mert életünkben először premizáltak is bennünket: kaptunk 6000 Ft-nyi büféjegyet. A koncert előtt is használtunk belőle jócskán (ezért volt picit barokkos a mozgásunk a színpadról lejövéskor), majd a koncertet követő első órában sikerült cseppfolyósítanunk az egész tömböt.

   Ennekokáért némi habozás után úgy döntöttünk, hogy mégis inkább a hipnotizőr lehet az, aki most már egyre gyakrabban keseríti meg az életünket - és másokét is persze. Ráadásul a nyavalyásnak a szigeten igen könnyű volt elvegyülnie. Figyelmeztetésünk ellenére senkit nem kutattak át ingát vagy zsebkörhintát keresve. Mi már a színpadon éreztük, hogy valaki merően néz bennünket, hibáztunk is néhányat, de kizárólag ezért. Aztán mikorra a jegyek elfogytak, határozottan éreztük a hipnotizőr munkájának eredményét. De látszott már másokon is a hatás. Valóságás kánaán lehetett ez a disznónak. Meg az összes többinek is. De hát mi szóltunk előre.

« vissza