« vissza

A tujafa

   1990 május hó hetedik napján Zebegény lakosságának döntő többsége verőfényes napsütésre ébredt. Krebsz Gábor, zebegényi lakos, fiatal autóvillamossági szerelő szakmunkás kiment a Duna partján álló házuk kertjébe, azzal a szándékkal, hogy egy tujafát elültet, és ekezdett ásni.

   Délután két órakor Krebsz Gábor fiatal autóvillamossági szerelő szakmunkás három méterrel közelebb a tenger szintjéhez még mindig ásott. Nem érzett fáradtságot, az egyetlen nehézséget csupán az okozta, hogy a földet egyre nehezebben tudta kilapátolni a gödörből. Este hat órakor négy és fél méter mélyről kimászott a gödörből. Felment a falu kocsmájába, segédmunkást keríteni.
- Egy kis földmunkáról lenne szó - közölte az érdeklődőkkel.

   Másnap reggel Krebsz Gábor fiatal autóvillamossági szerelő szakmunkás pontban nyolc órakor bemászott a gödörbe, és a segédmunkás segítségével este hat óráig szorgalmasan hordták ki a földet az időközben tizenhárom méterre mélyült gödörből.
- Nehéz dolog a tujafaültetés! - közölte barátaival Krebsz Gábor este fél tizenegykor a zebegényi Szőnyi-tábor büféjében negyvenhét darab melegszendviccsel a kezében.

   Egy hét múlva egy építkezésről kölcsönkért daru és öt segédmunkás társaságában Krebsz Gábor pontban reggel nyolc óra után hét perccel beugrott a hatvannégy méteres gödörbe, és folytatta a megkezdett munkát.

   November 11-én este hat órakor Krebsz Gábor kimászott a négyezerkilencszázhúsz méteres szakadékból, leállította az NSZK-ból importált és egy kissé átalakított olajfúrótornyot, és kifizette a harminchat segédmunkást. Éjjel fél kettőkor a zebegényi Duna-parton szalonnasütés közben Krebsz Gábortól megtudhatták a jelenlevők, hogy a tujafaültetés rettenetes dolog.
Egy évvel a kezdés után Krebsz Gábor egy vödör idáig ismeretlen ásványi anyagra bukkant, amelyet a magyar kormány a nagymarosi vízlépcsőnél ötven nap alatt kifizetett munkabérért akart megvásárolni tőle, amely akkora összeg volt, hogy messze meghaladta egy átlagos magyar állampolgár képzelőerejét.

   Mivel azonban Krebsz Gábor faültetési őrületében éppen szökésben volt a laktanyából, ahol sorkatonai szolgálatát töltötte, katonai autóval jöttek érte, és tizenkétezer méter mélyről próbálták visszavinni a laktanyába. Harminc nap laktanyafogségr ítélték, ahol Krebsz Gábor fogadott a bajtársaival, hogy három és fél másodperc alatt meg bír inni egy demizson bort. A fogadást ugyan megnyerte, de úgy berúgott, hogy elfelejtette, hova dugta a ritka ásványt. Ezért bármilyen sajnálatos, Krebsz Gábor soha nem lett olyan gazdag, hogy beteljesülhessen régi vágya, hogy egy éven keresztül naponta tizennégyezer liter gázolajat furikázhasson el rozzant ARO kisteherautóján.

   Három évvel később Krebsz Gábor elérte a Föld középpontját, ahonnan rettenetes mennyiségű hőenergiát továbbított a felszínre azzal a hátsó szándékkal, hogy a jogszabályok megkerülésével saját háztartását évezredekre ellássa télire, amikor még olyan hideg van, hogy a jegesmedve is szívatóval indul.

   Hét évvel később, 2001. jólius 15-én éjszaka, amikor már olyan sötét volt az égbolt, mint egy odaégett tojásrántotta, Krebsz Gábor, időközben kissé megöregedett autóvillamossági szerelő szakmunkás a Föld másik oldalán lévő Új-Zéland egyik kis falucskájában lyukadt ki.
- Már éppen ideje volt - jegyezte meg Krebsz Gábor kicsit morcosan - mert egy vöröshangya már kurvára csípte a seggemet!

   Ezután Krebsz Gábor betért a sarki kocsmába, és miután megitta a kikért italt, komoran megjegyezte:
- Azért ástam át a Földet, hogy itt is vizezett vodkát igyak?

   Ezen aztán úgy felhúzta magát, hogy mérgesen visszamászott zebegényi kertjébe, harminchat nap alatt betemette a fölöslegesen ásott gödröt, és hogy véletlenül se jusson ezébe még egyszer átmenni, egy új házat épített a helyére.

(A ház megtekinthető Zebegény, Táncsics út xx. sz. alatt)

« vissza