A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. szeptember 23. szombat - Budapest, Lámpás (VII. Dob u. 15.).


A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2007. szeptember 29.-i Benczúr-klubos koncertről

   Magunktól sose jöttünk volna el ide. De meghívtak, és mivel a meghívó már tett nekünk pár apróbb szívességet, például klipet rendezett, megszervezve mindent, nem mondhattuk azt, hogy nem, hátha rendez még egy klipet és abban kiszerkeszt bennünket csúnyán. Hogy miért nem jöttünk volna el ide sose? Hát mert meghívás nélkül sosenem is jutottunk volna be ide, még ha akartunk volna se, meglehet, ezután meghívóval sem.

   A Benczúr Klub teljes meglepetésre a Benczúr utcában van, szánalmasan igénytelen szomszédsággal, ilyen-olyan követségek, ENSZ-lerakatok, apjafasza, nem lehet itt élni. A Benczúr házba is alig találtunk be, pedig elmentünk előtte vagy négyszer, mert teljesen úgy nézett ki, mintha a Bankárképző Szakközép tartotta volna ott az évzárót, öltönyös-nyakkendős ifjak itták szívószálon a martinit a kapu előtt, hol a faszba van itt a művház, sehol egy hányásnyom, vagy pisacsík. De aztán mint kiderült, mi a pincébe vagyunk hivatalosak, ahol már lelkesen nyomta a Honeypot a kb. öt négyzetméteres színpadon.

   Itt az a rész volt, amiben értékeltük a Honeypotot, különös tekintettel az énekes csajra, aki próbált úgy tenni, mintha ő lenne a Gwen Stefani, de ez több okból sem jött neki össze.

   Egy darabig álltunk, saccolgatva, hogy mi hogyan fogunk elférni, aztán amikor rájöttünk, hogy sehogy, elmentünk a büfébe, ami mind belsőépítészetileg, mint kínálatilag hűen idézte egy szovjet laktanya kantinját. Na most mi legyen. A pince nem volt túl otthonos, először is kicsi volt, ráadásul az oszlopok ennek jó részét elfoglalták, dohányozni pedig csak az udvaron lehetett, ennek megfelelően a társadalmi élet az udvaron folyt, kivéve a sörszerző köröket.

   Már sörök után az udvaron fogalmaztuk meg magunknak, mi is zavar itt bennünket: a hiteltelenség. Ez a pinceklub a szoci és a kapi éra sajátos keveréke volt, szépen felújított, festett-vakolt-burkolt helyiség, amire jól láthatóan ügyeltek. Ez később konkréttá is vált, a koncert végén simán jött két gondnok külsejű gondnok (itt most mindenki próbálja felidézni a saját általános iskolájának gondnokát, megvan? Nagyon fiatalok pedig Mr. Fricset a Harry Potterből), aki mindenkit kizavart a picsába. Ez a pinceklub nem egy buli helyszíne, hanem a visszafogott, józan, embertársainkra, a társadalmi rendre és értékekre ügyelő fiatalok tartalmas és kulturált szórakozásáé. És ha mégse az lenne, akkor jön a felsőbb hatalom és a léha, kokakóla-mámorban fetrengő társadalomképtelen alakokat eltávolítja, ha kell, mindet.

   Egy kb. harminc négyzetméteres pincében ha nagyon akar sem tud mit kezdeni az ember a hangzással, hát ha még nem is nagyon akar vele kezdeni semmit. Páne ha a jó csillapítóközegnek számító közönség sem hajlandó eljátszani az akusztikailag neki szánt szerepet. Legalábbis kellő mennyiségben. De nem akarnánk túl igényesek lenni, mi tényleg nem vártuk volna el senkitől, hogy a testükkel fedjék be a falat úgy két és fél méter magaságig. Keverőember nemigen volt, de ha a Honeypotnak jó volt ez a kevéssé kifinomult soundcheck, akkor nekünk dafke még annyi sem kell. Mindenki oldja meg maga. Nem kollektív hangbeállítás kell (vö. egyéni és kollektív zajvédelem), hanem egyéni, azaz mindenki igyon legalább addig, amíg úgy nem gondolja, hogy jó a zene.

   Szerintünk a zene jó volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Benczúr klub a kedvenc helyünkké vált, ahhoz kicsit lejjebb kellen csúsznia, vagy nekünk kellene valahová az ötödik kerület tájékára születnünk nagypolgári családba, de erről már lekéstünk. Szóval olyan volt ez, mint az eredeti kínai csípős csirkés sör, érdekes, meg exkluzív, meg drága, de kurvára nem olyan az íze.

--------------------------------------------------

   Mint időnként, most is muszáj Fisherre kontrapunktként, finomítóan reagálnom: Mivel a Fisher alapvetően egy vidéki suttyó és ritkán néz tévéhíradót, így nem tudhatta, hogy a Benczúr Klub egy patinás hely, amely a 80-as években Postás Művházként az Almási térhez vagy az FMK-hoz hasonlóan otthont adott a szárnyát bontogató magyar underground zenének, amikor az még nagy kunszt volt.

   Aztán jó sokáig csönd, majd mostanság -láthatóan egy lelkes szervezőgárdának köszönhetően- próbál újra az lenni. Csak ezzel valóban van probléma, ti. hogy ez ma már nem kunszt, illetve hogy a díszlet, beleértve a gondnokot, a minimálhelyet, stb-t, tényleg ugyanaz maradt. A retrót majmoló nagyérdemű pedig sokkal inkább értékeli a jól megcsinált "mű-retrót", mint az igazit. A Honeypot pedig valójában Clubtequila, és az énekes csaj pedig valójában jobb, mint Gwen Stefani.

« vissza