« vissza

... a 2005. augusztus 28.-ai csongrádi gólyatáboros koncertről

   Vannak nekünk fix helyeink, ahová rendszeresen visszahívnak minket, bár az -legalábbis nekünk- egyáltalán nem világos, hogy miért. Nos, a csongrádi gólyatábor nem ilyen hely, ide pontosan tudjuk, miért hívnak bennünket. Azért, mert a szervezők szeretnek bennünket. Ami viszont nem teljesen világos még nekünk se, hogy mi miért megyünk el, amikor tudjuk, hogy rajtuk kívül viszont nem sokan. Több éves tapasztalatot átlagolva jelenthetjük, ki, hogy időponttól, időjárástól, előmelegítéstől, bármitől függetlenül a szegedi tanárképzős gólyákat nem hozza tűzbe az, amit csinálunk.
   Mielőtt valaki félreértené, ez nem panasz, hanem tényközlés. Ráadásul -mint minden más a világon- ez is relatív. Játszottunk mi már sokkal kevesebb embernek is, de itt Csongrádon mindig az az érzésünk, hogy a fasz tudja, mennyi gólyából, akiknek úgy negyven métert kellene menni egy Timur Lenk koncertért, valamiért azon a maximum harmincon (de általában tízegynéhányon) kívül mindnek akad valami sürgős dolga, lehetőleg minél messzebb a koncertsátortól.

   Most a kezdet is nehéz volt, ugyan jóelőre megegyeztünk, hogy pénteken leszünk éjfél után, de aztán nekünk annyira besűrűsödött a programunk, hogy ezt nem tudtuk vállalni. Hossza egyeztetések után alakult ki a vasárnap este nyolcas kompromisszum, a szervezők megígérték, hogy addig előmelegítik a gólyákat.
   Az előmelegítés abból állt, hogy a szerencsétlenek három napon keresztül átlag napi négy órában kaptak Timur Lenket, ezek után mi egyáltalán nem csodálkoztunk, hogy élőben nem kérnek belőlünk. A lelkes törzsközönség az megvolt, tényleg köszönjük szépen, de nekünk a csak kicsit titkolt célunk az, hogy átvegyük az uralmat a világ felett a leendő egyetemistákat ráébresszük, hogy az egyetemista (és főleg utána a mókuskerekes) lét egészen más, mint amit idáig megszokhattak. Bár ezt talán addigra kitalálták már, csak nem abban az értelemben, ahogy mi szeretnénk.

   Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy tulajdonképpen népszerű-tudományos ismeretterjesztő zenekar volnánk, igaz, amennyiben a téma az élet értelme volna, bátran felléphetnénk a Mindentudás Egyetemén is, sommásan kijelentve, hogy olyan nincs, vagy ha valaki szerint igen, akkor az ő véleménye tévedésen alapul. Mindezt persze megerősítenénk pár dallal, ez egyrészt nagyon jól mutatna a nyolcdioptriás, orrhangon őőőző tudományos segédmunkatársak után, másrészt a hallgatóságot azonnal meg is győznénk arról, hogy ezen a bolygón az értelmes élet csupán fikció.

   Csongrádon mindig kicsit visszamerülünk az egyetemi létbe. Legalábbis abba részébe, amit egy oktató úgy fogalmazott meg mélán: Lehet, hogy pár embernek a poénjaim már ismerősek lesznek, de vegyék figyelembe: nem az évismétlőknek tanítok. A "kicsit" arra vonatkozik, hogy bár elvileg a gólyáknak minden vicc új lenne, ők nemigen képviseltetik magukat a koncertjeinken ezzel elősegítve azt, hogy mi kicsit egyetemi előadóknak érezhessük magunkat. A szervezők -akik ugye szeretnek bennünket és ezért hívnak meg- pedig nagyon lelkesek, és újfent követelik a "Szükségem van rád, mutasd a pinád"-at, ezzel ismét csak a tanárok évenként ismétlődő rutinját juttatva az eszünkbe. A merülés pedig nyilván a sörre vonatkozik, ezzel be is zárnák ön-mondatelemzésünket.

   Az utánunk következő Kistehén pedig egyértelműen bebizonyította, hogy cizellálhatunk mi itt bármit, a lakodalmas-mulatós még mindig sokkal nyerőbb. Mi pedig hangemberek vagyunk, mindig csak ígérjük, hogy elmegyünk vendéglátózni.

« vissza