A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. szeptember 23. szombat - Budapest, Lámpás (VII. Dob u. 15.).


A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2002. október 11-i vörösyukas koncertről

   A dolgok kiegyenlítődnek. Van, hogy csak hosszabb távon, de -mint ez esetben történt- a rövidtáv is elégséges tud lenni, hogy a természeti ősbosszú mint a világegyetem egyik legmakacsabb állandója (a fénysebesség mellett) nyilvánvaló voltáról megbizonyosodhassunk.

   A Vörös Yuk érdekes helyen van, ha valaki autóval megy, garantált a legalább három kör, mert olyan egyirányú utcában van, aminek az elején a nagybetűs "Goldberger Textilművek" felirat áll és az ember nem mer rögtön behajtani egy gyárkapun. Pedig be kell. Kint méretes jegyszedők, lent a pincében pedig egészen hangulatos helyiség, nem is túl kicsi, és mindent a vörös szín ural. Zenekari öltöző is volt, pozitív. Bent az öltözőben tacepaó, hogy ki mikor kezd, "kéretik betartani!", ejha, itt aztán van szervezés. Bepakoltunk az öltözőbe, aztán kiköltöztünk a pulthoz, diszkrét sörözés, ismerősök köszöntése, ismeretlenek ismerőssé tevése, egymástól cigitarhálás, miegyéb. Az éppen játszó együttes az átszűrődő hangokból ítélve őszinte és kőkemény.
   A hangzás eléggé érdekes volt, szegényekből a lábdob meg a pergő vált ki élesen, az összes többi dolog egyenletes zajnak tűnt, kb. mintha egy MiG-21-es forgolódott volna félgőzzel a pinyóban, ha egyvalaki abbahagyta volna, nem lehetett volna észrevenni. Az énekes hangja is elveszett a metálkáoszban, csak a komolyabb sikoltások jöttek még úgy-ahogy át. Előre berettegtünk, hogy ha bennünket is így nyomnak, akkor a cizellált szöveg (ami ugye együttesünk fémjele) elvész.

   Volt kis töprengés, hogy ki után jön ki, elvileg mi másodiknak voltunk kiírva a háromból, de a szervezővel megbeszéltük, hogy az jöjjön utolsónak, akire a legtöbben jöttek. Mivel közben sikerült szinte mindenkivel összeismerkednünk, ezért bátran kijelenthettük, hogy ezek mi volnánk, ezt az érvet aztán sikerült is hathatósan elsütnünk.Szóval jó későn kezdtünk felmenni a színpadra, ahonnan menten le is zavartak néhányunkat azzal, hogy a színpadon nem lehet dohányozni. Ejha, ez az első koncertünk, ahol az együttesnek tilos, nem a közönségnek. Fordítva már volt párszor. Azért az öreg rokkereket is meg lehet még lepni valamivel. Tán még az is elő fog fordulni, hogy tudtunkon kívül valami tejcsarnokba megyünk el bazseválni, aztán még inni sem lehet majd. Brrr.

   Kellemes mennyiségű ember előtt nagyon feszes kezdést nyomtunk. Az első kb. tíz számot a régmúlt, fiatalos időket idéző lendülettel toltuk, mindenki örült, mi is örültünk, hühű, olyan koncert lesz ez, amilyet még senki sem látott. Aztán tényleg olyan is lett, egyszer csak a Dört bejelentette, hogy tartsunk pisaszünetet. Ne má! De. Mert ő bepisál. Némi vita után engedtünk neki és szétszaladtunk.
   A röpke pisaszünet legalább tíz percig tartott, valaki mindig eltűnt, legtovább Janó kereste a mobilját, amit ott hagyott az asztalon. Nagy nehezen sikerült megint összejönnünk a színpadon, ahol kiderült, hogy Dörti erősítőjéből közben elfogyott egy-két drót. Drótkeresés, technikusok elő, aggódás, miegyéb. Mire minden készen állt a folytatásra, addigra sem a közönség, sem az együttes nem állt már készen. Közönségileg a létszámcsappanás szignifikánsnak volt tekinthető, mintegy húszan maradhattak a hosszas tökölés végére. És valamiért mi sem voltunk eztán a csúcson. Amennyire jó volt a szünet előtti rész, annyira szar volt az az utáni, lásd instant természeti ősbosszú.

   Nyűglődtünk még jó darabig, de valahogy már semmi nem stimmelt, amikor pedig Taki rákezdett a legeslegeslegutolsó utáni-utáni-utáni számra, az elmentek a fiúkra, néma protestálásként Fisher és Sógor elkezdett elpakolni. Ez -mármint a pillanatnyi belső válság- kívülről nemigen látszhatott, többen gratuláltak és mondták, hogy ugye lehet itt jól is szólni. Ők biztosan az elvakult hívők voltak, azért köszönjük szépen az önmagunkba vetett hitünk visszaadását.

   Legvégül örömmel közölnénk mindenkivel, hogy a Janó telefonja meglett, valaki beadta a pultba. Ez egy ilyen hely. Köszönjük. Talán még majd jövünk ide, de ezt nem biztos, hogy megköszönitek.


Itt a kiegészítés, amely nem másról elmélkedik, mint...

   ... a párhuzamos valóságokról. Hogy mennyire mást lát az, aki iszik, mint az, aki nem. "Pl. a szünet utáni brutális színvonalzuhanást rajtad, és még max. 1-2 emberen kívül más nem érzékelte, kvázi a közönség számára ez nem is létezett. Aki nem vedelte addigra hülyére magát, az a szünetben ui. lassan hazakódorgott (kivéve persze Téged és Sógort, mert nektek még melózni kellett, hehe!) aki meg maradt, az a színvonalat egyenletesnek, sőt meg merem kockáztatni, egyenesen meredeken emelkedőnek érzékelte! A zenekar ivó szekciójával együtt!
   Innen már csak egy lépés az igazság relativitásának felvetése, ti. hogy nem is ti érzékeltétek helyesen a valóságot, hanem mi, és nem is volt a koncert befejező része elbaszás, részeg ordítozás, bamba hablatyolás, hanem szellemes brillírozás, tomboló vidámság és vad, ámde letisztult és magabiztos profizmus."

« vissza