A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. június 17. szombat - Pilisszentiván, sportpálya (Rock A Villa Körül Feszitvál) este 10-től.

Az utolsó nem kishír jellegű frissítések:
- Képek a 2015. október 24-i hatvani koncertről
- Vélemény a 2015. október 24-i hatvani koncertről

A régebbi frissítések »

A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2001. július 20-i nádszegi (trsticei) koncertről

   Szolid időutazás. Mintha visszazuhantunk volna azokba az évekbe, amikor az Edda még öt nagylemezen keresztül bírt arról énekelni, milyen szar is egyedül hagyott, sivár betongyerekként hosszan koslatni egy komoly szórakozást ígérő döglött macska után egy húszezer lakásos, tízemeletes házakból álló panellakótelep aljában. És a folyamatosan alföldi papucsban mászkálás még komoly lázadást jelentett a szülők konformista életmódjával szemben. Hogy némi csavar is legyen a dologban, mindez falusias idillel bőven megspékelve. Egyszóval aranyos volt, na.

   A helyszín egy kemping volt, amihez az odavezető út másik oldalán levő irdatlan tarló szolgált -egyébként teljesen kihasználatlan-parkolóként. Kicsit aránytalan volt, tekintettel arra, hogy a kempingbe maximum párszáz ember férhetett be, a parkolóban pedig kényelmesen lötyögött volna egy komplett tankhadosztály is, de legalább az infrastruktúrának erre a részére nem lehetett panasz. A kemping maga kb. kézilabdapálya méretű volt, a fedett étkező- és főleg ivórészt egy kombájnbeállóból alakították ki, ennek egyik végében a kisszínpad, másik végében az összevont söröző-bizbaszbutik állt. A sörkínálat eléggé érdekes volt: 12%-3 Kcs, 10%-2,8 Kcs. Kértünk párat a 12%-osból, aztán vártuk, hogy a Ladánybene 27 végre befejezze a műszerrel nehezített két és fél órás beállást.
   Mint kiderült, Nádszegen nem csak egy szaros bulieste van, hanem komplett három napos fesztivál, amit rendszeresen megrendeznek. Olyan belépőkarszalag is volt, mint a Szigeten. Hogy mik vannak...?!

   Még látszott, hogy előző nap az Ossián volt a fő attrakció. Emberek! Mondom, Ossián! Hát ezek még élnek?! Elég sok rokker volt mindenfelé, diplomatatáska aljáról származó, szögletes támasztóval bőven szegecselt műbőr dzsekik, kalózosan megkötött fejkendők. Ezen kívül komplett családok. Pl. három kislány, papa, mama, mindannyian kalózkendőben. A lánykák szétszaladtak, papa beállt sörért, mama pedig kedélyesen leállt társalogni pár teleszegecselt mukival. Hát igen, ez a kisváros hátránya, az ember kőkemény rokker, tetoválás, meg minden, de mindenki tudja, hogy tulajdonképpen rőfössegéd a sarki boltban és folyton afelől érdeklődnek, megjött-e már a levehetős ajtajú.

   Nem tudom, ki hogy van vele, de a magyar reggae olyan, mint amikor egy csapat bantu magyarnótákat játszik. Érdekes, érdekes, de egy idő után marha unalmas. Szóval csak kértük a tizenkét százalékosokat szép sorjában. Aztán mi jöttünk a kisszínpadon.

   Tulajdonképpen hasznos volt az a két próba. A rokkereket azonnal meghódítottuk a Hé Józseffel, a többiek meg úgyis bejöttek, mert kint zuhogott az eső. Parázs egy órát nyomtunk, Taki teljes meglepetésre csak úgy pörgette a műsort, Fishert sem hagyta sokat pofázni, még ugráltunk is, amíg tartott a szuflából, vagyis sajnos elég rövid ideig. Aztán az egyik rokker nagyon megsajnálta Fishert és felnyújtott neki fél üveg barackpálinkát. Fisher megszerezte a rokkerek elismerését, majd visszaadta az üvegaljányi pálinkát. Pár számmal később aztán egy szólónál ez elő is jött, az első két hang még úgy-ahogy stimmelt, a következő három nagyon nem ...áh, hagyjuk. A legyintés a Timur Lenk egész ars poeticáját magában foglalta, mindenki megbocsátóan mosolygott, van ez így, sőt még sokkal ígyebb is, örüljünk, hogy nem ezzel kezdődött.

« vissza