« vissza

... a 2000. szeptember 1-i Regős-koncertről

   Ha a boldoggá avatáshoz a keresztény szentegyház szerint két csoda kell, ezzel a koncerttel abszolváltuk a követelmények felét, ha nem rögtön az egészet. Kezdve azzal, hogy a helyszínre meglehetősen pontosan, valamint színjózanul érkeztünk. Ezt az eseményt bármelyik, bennünket valamennyire is ismerő pápai nuncius haladéktalanul oltárképként megörökítendőnek ítélte volna az eljövendő generációk áhítatának tárgyául. A következő csodatétel a szervezőké volt: tudták, hogy kik vagyunk, eztán azonnal és szó nélkül megkaptuk a zenekari sörilletményt. Ettől kezdve már nem voltunk színjózanok. Önmagunk iránti egyre növekvő tisztelettel figyeltük, ahogy időközben a technikusok serénykedtek - betolták a hangosítást, összedugták, minden mifene, és mindez csak miértünk. Hű, azannya!

   Amikor felmentünk a színpadra, az emberek bejöttek, mert a másik programnak pont vége lett. Nahát! Kis szöszmötölés után beálltunk, a hangosítók itt is nagyot alkottak. Jól szólt a cucc, ráadásul a közönség felé is, meg befelé is, szóval még mi is hallottuk, mit csinálunk. Aggódva néztünk egymásra, itt valami nagyon nincs rendben, nem vagyunk mi ehhez szokva. Na jó, mindjárt jön a koncert maga, akkor majd jól elbaszunk mindent, amit csak lehet, helyreáll a világrend.
   De hát a világegyetem ekvilibriumát az előző koncerten annyira kilódítottuk, hogy a természet ekkora eltérést büntetlenül nem enged meg senkinek. Bármit is csináltunk, jól hangzott, ha direkt megpróbáltunk melléjátszani, akkor is pontos volt az egész. Taki mindent megtett, de sehogy nem sikerült elfelejtenie a szövegeket. A gólyatábor résztvevői komoly erőfeszítéseink ellenére jól érezték magukat, sőt, még tetszett is nekik a produkció. Megdicsőülve távoztunk a színpadról, irány a pult, hogy még egy csodát tegyünk az általunk elfogyasztott sörök mennyiségével.

   Hát... izé... Most aztán nagy a gond. Mi a fenét lehetne még mondani egy ilyen profi, higiénikus, jól szervezett koncertről? GIRÁPPÁÁÁ! Egyébként még ez előtt a koncert előtt hívtak meg bennünket az Irinyi-udvarba, de az ottani szervező arcán látszott, hogy csak felsőbb pártutasításra cselekszik, jobb meggyőződése ellenére, ugyanis már hallott a gyalázatos öthalmi produkcióról. Azért meggyőztük magunkat, hogy a negatív reklám is reklám, sőt, sokkal jobb, mint a pozitív. Arra ugyanis a franc sem emlékszik majd egy hét múlva, milyen jót koncerteztünk most itt, de az öthalmi tréfi története valószínűleg még évekig fogja egy komplett antiutópisztikus mondakör alapját alkotni.

« vissza