A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. szeptember 23. szombat - Budapest, Lámpás (VII. Dob u. 15.).


A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2000. június 23-i VIZITről

   Jessz, jessz, és még egyszer jessz!

   Amúgy meg mit lehet mondani egy olyan koncertről, ahol csonka felállásban játszottunk, mindenki nagyon részeg volt, mi az átlagnál egy kicsit jobban - Taki gyakorlatilag minden kiállást és belépést elbaszott, a Szambát eedanolta egy hanggal lejjebb, a Sógor próbálta énektámogatni, de ez csak arra volt jó, hogy ő is mindent elbasszon, Janó is szétvert pár számot, a mutatványt viszont végig önfeledt ováció kísérte, és utána százak gratuláltak a nagyszerű produkcióhoz? Azt, hogy jó vót, mi mást!

   Ahogy a társaságban számtalanszor berúgtunk már ordenáré, oblemocskos módon arra a jelszóra, hogy "Ma minden olyan lesz, mint régen!", hát itt minden pontosan olyan volt. Vidámság, mulatság, nőhegyek, táncos eufória, infantilisen részeg zenekar és vele teljesen szinkronban mata közönség. Még a létszámunk is, mint régen, négy fő. Ezúttal Fishert nélkülöztük, aki amúgy a zenekar Dzsolidzsókere, legalábbis Taki kivételével már mindenkit helyettesített legalább egyszer koncerten. (Takit is csak valószínűleg azért nem, mert az egyszer sem merte megkockáztatni a nem-megjelenést, nehogy kiderüljön, hogy Fishivel jelentősen jobb lenne a produkció).

   Tény mi tény, Fisher a koncert előtt egy héttel ráébredt, hogy még februárban befizetett egy adriai nyaralásra, amely pont a VIZIT időpontjára esett. Bár a VIZIT ezúttal egyébként már a jól csengő WESTEL-VIZIT névre hallgatott, ez szemernyit sem változtatott a fílingen, mint ahogy a rosszabbik kólaízű üdítőitalról elnevezett SZIGET-en sem látszott meg anno a névváltozás.

   Külön szerencse volt, hogy a fellépést egy pécsi zenekar koncertje előzte meg, akik, bár látszott, hogy még tán kottát is tudnak olvasni (ellentétben a Fisher nélküli Timur Lenkkel) nem túl táncolható muzsikát nyomtak. Na, ez az alaphelyzet, kombinálva a szilajon ittas publikummal még mindig bejött! Volt Alandölon, Száncsánbarbi, hatalmas melléjátszások, ütemváltások, egész strófák fals hangon, lezuhanó, és atomjaira széthulló mikrofon... pontosan, mint régen. Az egész hatalmas bukta is lehetett volna, de meglepő módon ezúttal ez -akárcsak régen- a közönséget abszolút nem érdekelte. Az újabb számainknak természetesen neki sem mertünk ugrani.

   Extrabónusz is volt, ivás másnap tizenegyig. Mint egy időutazás.

   Köszönet a régi stílben: Szeged, köszi, baszdmeg!

   A végére egy sutka, amely akárcsak minden Szegeden, régi, az Újszegedi Tóthban hangzott el a koncert előtt Endre szájából:

Újdonsült földrajztanárnő érkezik az iskolába, ahol a kölkök már az első órán kiborítják. Sírva kirohan az osztályból, egyenesen az igazgatóhoz, és szipogva elpanaszolja, hogy a hülyegyerekeket mennyire nem érdekli a földrajz.
Az igazgató fejét csóválja:
- Drága Kolleganő, nincs ezekkel semmi baj, csak megfelelően motiválni kell őket! No, jöjjön utánam!
Visszamennek a teremhez, az igazgató behízelgő hangon:
- Kedves gyerekek! Húztatok már kotongumit földgömbre?
Mire a gyerekek: - Mi az a földgömb?
- No, látjátok, azt majd a tanárnő most szépen elmagyarázza nektek...

« vissza