« vissza

... a 2000. március 15-i Vekker-koncertről

   Talán a "részben nem megérdemelt siker" volna a megfelelő kifejezés. Ebből persze a "siker" szót többféleképpen is lehet értelmezni. Berúgnunk például nem csak részben sikerült. Ha a zenét vesszük, hát... Elfogulatlan vélemények szerint a zenekar művészi teljesítménye az idő függvényében leginkább egy negatív kádgörbével lett volna ábrázolható. Az első szám borzasztó volt, a második már tűrhető, aztán jó darabig egyenletes szinten egész jó, majd az először lassú csökkenés átváltott meredek zuhanásba.
    Az eleinte akadozó teljesítménynek ékes jele volt, hogy Taki a második számnak elfelejtette a szövegét, ezzel sikeresen meg is kavarta a társaságot. Utána persze megmagyarázta, hogy ezzel csak tesztelni akart bennünket, de hát csúful megbuktunk ezen a primitív vizsgán. Hm. Talán Freud ki tudta volna elemezni, mi járt a fejében egész idő alatt , ugyanis a számok általa előadott összekötő szövegeiben szinte kizárólagos fordulat volt a vízen evezés. "Most átevezünk a tangó vizeire...", "a magyar könnyűzene vizein evezve...", stb. Ötlet, valaki...? Csak azt ne mondjátok, hogy minden bizonnyal be volt baszva, mint a sakál.

Maga a Vekker egy bizonytalan külsejű gyárépületszerűségben volt, kintről csak a "Mai kínálat: pacal - 160" felirat sejtetett valamit, bentebb a "Timur Lenk - 200" már jóval sokatmondóbb volt. Egyrészt, hogy értünk pénzt kérnek, valamint hogy a szabadpiaci árképzés szerint mi csak egy kicsivel ugyan, de jobbak vagyunk a pacalnál. Lehet vitázni. Bent egészen hangulatos berendezés, nagy színpad, a helyiség is kellemes méretű. A tulaj egy icipicit aggódott, mivel állítólag megígértük, hogy nyolcra ott leszünk, de hát fölösleges volt, háromnegyed tízre már be is futott a társulat.
   Időközben komoly krach állt be, ugyanis az egyszem pultos és az egyszem pincér nem bírta a hirtelen megnövekedett forgalmat. Persze ahogy az lenni szokott, a torlódás csak nőtt, ugyanis mindenki, aki sorbaállt, látta, hogy itt sok időbe telik a kiszogálás, ezért rögtön három-négy kört rendelt, ez persze meg is dobta az egy emberre fordítandó időt... Aztán kifogyott a söröshordó, még később a sör úgy egyáltalán. Énnye.

   A közönség jó része ismerős volt, ők tudták, mire számíthatnak. A másik része nem volt ismerős, de mintha ez utóbbi csoport is gyanított volna már valamit, legalábbis senki nem kezdett fejvesztett menekülésbe az első számok után. Sőt, egy idő múlva mintha élvezték is volna a dolgot. A perverzitásnak nincsenek határai. Jellemző, hogy többen is közölték: ők nagyon szívesen táncoltak volna a "Senki, senki úgy, mint én" című/szövegű számra, csak egyáltalán nem tudták eldönteni, ritmikailag a gitárt, a basszusgitárt, vagy a dobot tegyék meg ennek alapjául. Esetleg az éneket, ami a szám ritmusvilágában a negyedik, a többitől abszolúte független vonulatot képviselte.

   Összefoglalóan azt mondhatni, hogy az összevont Zoltán- és Tamás-nap a koncert ellenére sikeres volt. Pedig mi mindent megtettünk, hogy jól érezzük magunkat, sajnos ez általában a közönség komfortérzetének jelentős csökkenését vonja maga után, de ez most szemmel láthatóan nem következett be. Az ok-okozati viszonyok felderítésében sokat segíthet a már említett tény, hogy közben kifogyott a sör, szóval mindenki felette lelkismeretesen végezte a rá névnapügyben társadalmilag kirótt feladatot. Még az is megeshet, hogy a jól végzett társadalmi munka átka bekövetkezik, és más apropóból kifolyólag ugyan, meg kell ismételni az egészet. :-)

« vissza