A koncertek:

2021. szeptember 25. szombat, Hunnia Bisztró (Budapest, Bank u. 5.) Timur Lenk zenekar // EASZU: Itt az ősz! Vivaldi: "4 feles" című zeneműve punkosan!
2021. október 09. szombat , Szegedi Rock Klub, Vendég: 0 Ft + ÁFA.
2021. november 06. szombat, Budapest, Riff club Budapest, Szent István krt. 2., Vendég: 0 Ft + ÁFA.
2021. december 27. hétfő, Budapest, Riff club Budapest, Szent István krt. 2., Vendég: még nem tudjuk, ki.
2022. január 08. szombat , Szegedi Rock Klub, Vendég: még nem tudjuk, ki.

A hírlevél, ha kő, ha nem és emil » A vendégkönyv » A TL a Fácsén » Timur Lenk-póló kapható »  
Koncertügyi manager: dr. prof. alk. Selyebi Péter, selyebi(pont)peter(kukac)gmail(pont)com, +36 70 560 4540
 
« előző index következő »

Sue-Anne Richardson és Jeff McNemara:
Ölelj, míg jön a hajnal... - 2. rész

   Cynthia tagadhatatlanul ideges volt. Ezt nehéz lett volna lepleznie, hiszen az arcán pirosló rózsák árulkodóak voltak lelki állapotát illetően. Kevés ember volt, aki így ki tudta hozni a sodrából. Talán csak anyja és a főnöke. Most komolyan elgondolkozott azon, megéri-e neki, hogy itt dolgozik. Hiszen reggeltől estig bent volt, sokszor este 10-ig. A gond csak az, hogy szerette a munkáját. Szeretett emberekkel foglalkozni, és élvezte, amikor sikerült összehoznia egy üzletet. Pedig ez a reklámszakmában manapság nem is volt olyan egyszerű. Kíméletlen verseny dúlt a cégek között, farkas törvények uralkodtak. Szerencsére Cynthia nagyon ügyes volt, magával ragadó vonzereje mindenkit levett a lábáról. A főnöke tudta ezt, éppen ezért bízta rá azt az új ügyfelet is. Ráadásul éppen ma, amikor úgy volt, együtt ebédel a barátnőjével. - A fene egye meg! - kiáltott fel, majd gyorsan körbe nézett, nem hallotta-e valaki. Tőle mindenki azt szokta meg, hogy nagyon csendes és visszafogott. Nem vetne rá jó fényt. A legnagyobb baj persze az volt, hogy a leendő ügyféllel már beszélt telefonon és egyáltalán nem tűnt szimpatikusnak. Sőt. Kifejezetten arrogánsnak és rámenősnek tűnt. Ráadásul sokat káromkodott, ami Cynthia fülének nagyon furcsa és idegen volt. De a főnökkel nem lehet vitatkozni...

   John aznap másnaposan ébredt, feje hasogatott, gyomra égett és aszpirinkészletei is kifogytak. Ez volt az a tény, ami végképp kihozta a sodrából. Hogy lehetek ilyen hülye, gondolta, bebaszok, tudom, hogy tárgyalnom kell valami kis tyúkkal attól a reklámcégtől ami a cégem propagandáját csinálja és itt állok aszpirin nélkül, jellemző. Ekképp őrlődött magában, miközben a zuhany felé tántorgott.
   John tulajdonképpen nem volt boldog, sőt ha meg akarjuk vallani az igazat, nagyon belefáradt már ebbe az életformába, pubok és a bennük felszedett pipik kövezték estéi útját, és már jól menő cége ügyei is alig érdekelték. Valami másra vágyott, de hogy mire, azt maga sem tudta, hisz mindene megvolt, amire egy magafajta 30-as pasas csak vágyhatott: pénz, nők, mulatság. És mégis egyre üresebbnek és elhagyatottabbnak érezte magát.
   A zuhany után felvette kedvenc Armani öltönyét azzal a pöttyös Gucci nyakkendővel ami olyan jól állt neki, felrikkantott:
- Ej, bassza meg, lesz ez még így se! - azt elindult találkozni ezzel a Cynthiával abba a felkapott étterembe amit előző nap megbeszéltek.
   A pincérek mint régi jó vendéget köszöntötték, és kérés nélkül szaladtak kedvenc vodkájáért. Johnny lehúzta a felest és hátradőlt, mikor egy kifejezetten jó nőn akadt meg a szeme, aki a bejáratnál a pincértől kérdezett valamit, szíve a reménytől megbizsergett, de ekkor rádöbbent, elfelejtett borotválkozni és fogat mosni. Gyorsan intett a pincérnek, hozzon még egy vodkát. A nő megindult felé, tekintetük összefonódott. Cynthia (bár ekkor még nem tudta a nevét annak ellenére, hogy titkárnője kétszer is elismételte) az asztalhoz ért, de vele egy időben a vodka is. Cynthia értetlenül nézett rá, majd az asztalon álló üres pohárra, látszott rajta, megveti őt ezért. Johnt azonban ez nem különösebben zavarta, felállt és megpróbált elbűvölően rámosolyogni, de csak egy másnapos-spicces vigyor sikeredett, majd bemutatkozott:
- Jó napot, John Woodbery vagyok Ön ugye...
- Cynthia Highclifs vagyok. - mutatkozott be Cynthia, majd kezet nyújtott. Mikor egymáshoz értek, valami furcsa bizsergést érzett a szíve tájékán, de nem vett róla tudomást, hisz a férfi arcán a mosolyként felvillantott torz fintor hihetetlen ellenérzéseket keltett benne. Nem beszélve az üres vodkás poharakról és a férfi két foga közé beszorult petrezselyemdarabkáról.
- Kér valamit inni? - kérdezte John.
- Köszönöm, de én nem vagyok alkoholista. - Cynthia érezte, hogy ez egy kicsit erős volt, ezért megpróbálta megjegyzése durvaságát egy mosollyal ellensúlyozni. - Azt hiszem, egy kis ásványvíz jól esne.

   Miután helyet foglaltak, Cynthia keresztbe vetette hosszú lábait és körülnézett az étteremben. A hely igazán elegáns volt, és ha pár évvel korábban jön ide, biztosan zavarban lett volna, hisz a vidéki kisváros után, ahol felnőtt, nem volt hozzászokva a nagyváros luxusához. De nem akart sok időt bámészkodással tölteni, végül is nem ezért jött ide, hanem azért, hogy üzletet kössön. Ezért visszafordult partnere felé, hogy minden figyelmét neki szentelhesse. Ahogy rápillantott, észrevette, hogy társa leplezetlenül bámulja a dekoltázsát. Hirtelen kényelmetlenül kezdte magát érezni, és már bánta, miért is nem valamelyik szokásos konzervatív kosztümjét vette fel, de ma, amikor a városban járt, nem tudott ellenállni ennek a piros Betty Berklay ruhának. Tudta, hogy ez a ruha jól áll neki, kiemeli dereka vékonyságát, karcsú csípőjét, gömbölyű alma mellét, mely fittyet hány a gravitációra. Ma mégsem mint nő, hanem mint üzletasszony jött ide. Amikor azonban a férfi sötétkék szemébe nézett, érezte, hogy itt nehéz lesz az üzletre koncentrálni.
- Rendelhetek Önnek? - kérdezte John, anélkül, hogy belepillantott volna az étlapba.
- Köszönöm, én csak egy salátát kérek.
- Szereti az állatokat?
- Nem, csak gyűlölöm a zöldségeket.
John odahívta a pincért, és leadta a rendelést. Magának előételként kagylót kért provence-i módra, majd bélszínt angolosan fehérbors mártással, desszertnek pedig diplomata pudingot. Miután a vacsoráról gondoskodtak, John Cynthiához fordult:
- Meséljen valamit magáról. Hogy lesz egy ilyen exotikus szépségből reklámszakember?
- Bocsásson meg, de azt hiszem nem rendez-vous-ra jöttünk. Ha Ön szívesebben beszél egy férfi kollégámmal, megmondhatom a főnökömnek, adja át másnak az ügyet. Egyébként is, már van vőlegényem. - Persze ez nem volt igaz, de Cynthia nem szerette ha szexuális sztereotípiává redukálják. - Azt hiszem jobb lesz, ha itt be is fejezzük. Holnap majd jelentkezik Önnél valaki a cégünktől. Viszontlátásra!
   Cynthia hirtelen felállt és elindult a kijárat felé. Tudta, hogy az étteremben sok férfi bámul utána kocsányon lógó szemekkel, de nem érdekelte, csak az, hogy minél előbb otthon legyen. Szemében csillogó könnyekkel kirohant az utcára, és leintett egy taxit...

Vége a 2. résznek, folytatása következik...

« előző index következő »